mindjárt esik.
már érzem az illatát.
végre.
--
itt ülök az erkélyen.
cigizem.
és szagolom az esőt.
az enter is ragad.
ejnye.
--
és aztán bementem.
és hirtelen berepült egy madár az erkélyajtón a nappalimba.
egy egészen kicsi rémült madár
rémisztett halálra.
úristen szegény hogy meg volt ijedve.
össze-vissza repkedett
neki az ablaküvegnek,
a polcon a könyveknek,
a falnak,
be a sarkokba megpihenni, elbújni,
aztán fel-fel megint
össze-vissza,
rémülten.
aztán amikor azt hittem,
megfogom végre, a védelmemül szolgáló törölközővel,
hirtelen nyomaveszett.
azt hittem kirepült,
hogy végül,
bár nem vettem észre hogyan,
de kirepült a nyitott ajtón.
de nem.
a fürdőszobában,
a csap alatt verdesve
rémiszett megint halálra,
mikor a teregetnivalóért mentem.
beszorítottam,
leborítottam a törölközővel,
nyugton maradt a sötétben,
óvatosan,
nagyon óvatosan,
összefogtam a törölközővel,
felemeltem,
pihegett a kis hasa.
az erkélyről engedtem szabadon.
elrepült.
örülök.
rossz,
nagyon rossz lett volna,
egy kismadár holttestével élni egy lakásban.
--
tényleg ez volt.
ez nem csak amolyan
allegorkius irodalmias szófosás.
tényleg.
tényleg ez volt.
de nem fantasztikus mégis?
--
azt hiszem, ha egy denevér lett volna,
először sikítok,
aztán elájulok.
valószínüleg.