2009 augusztus 09.

őszintén szólva
nem igazán üt meg,
amikor meghalnak a "híres" emberek,
az olyanokat értem,
akiket mindenki ismer,
de közben meg mégsem ismer
mindenki,
a közművészek halálhírei.

de a csehtamásos hír,
valahogy mégis.

pedig nem is voltam nagy fanatikus.

éppenhogycsak és többek között
a Mélyrepülésre voltam 18 éves.

"azon a reggelen éneklő szél lesz, és amit kimondasz beteljesül"

2009 augusztus 6.

azon gondolkozom,
hogyha
az építkezéseken füttyögő-bámuló munkások,
a füttyögés helyett úgy üvöltenének le,
hogyaszongya:

-Sziaaaa, Kovács Feri vagyok,
meghívhatlak egy kávéra?
(a név természetesen szabadon választható)

akkor vajon jobban érezném-e magam elhaladtomban?

--
Azon is gondolkozom,
hogy mennyire zseniális már az a történet,
amit valahol olvastam,
hogy egy ilyen alkalommal,
a füttyögésre válaszul,
a célszemély hölgy megállt és
sztriptizt lejtett,
a munkások nagy ámulatára,

majd elvitték a rendőrök
közszeméremsértés miatt.
hehe.

--
persze,
szerintem az sokkal szarabbul esne,
ha nem füttyögnének.
biztos nem füttyögnek mindenkinek.
vagy de?
na mindegy, :)
kávézni úgysem mennék el.

2009 augusztus 4.

mindjárt esik.
már érzem az illatát.
végre.

--
itt ülök az erkélyen.
cigizem.
és szagolom az esőt.
az enter is ragad.
ejnye.

--
és aztán bementem.

és hirtelen berepült egy madár az erkélyajtón a nappalimba.

egy egészen kicsi rémült madár
rémisztett halálra.
úristen szegény hogy meg volt ijedve.
össze-vissza repkedett
neki az ablaküvegnek,
a polcon a könyveknek,
a falnak,
be a sarkokba megpihenni, elbújni,
aztán fel-fel megint
össze-vissza,
rémülten.
aztán amikor azt hittem,
megfogom végre, a védelmemül szolgáló törölközővel,
hirtelen nyomaveszett.

azt hittem kirepült,
hogy végül,
bár nem vettem észre hogyan,
de kirepült a nyitott ajtón.

de nem.

a fürdőszobában,
a csap alatt verdesve
rémiszett megint halálra,
mikor a teregetnivalóért mentem.

beszorítottam,
leborítottam a törölközővel,
nyugton maradt a sötétben,
óvatosan,
nagyon óvatosan,
összefogtam a törölközővel,
felemeltem,
pihegett a kis hasa.

az erkélyről engedtem szabadon.
elrepült.

örülök.

rossz,
nagyon rossz lett volna,
egy kismadár holttestével élni egy lakásban.

--
tényleg ez volt.
ez nem csak amolyan
allegorkius irodalmias szófosás.
tényleg.
tényleg ez volt.

de nem fantasztikus mégis?

--
azt hiszem, ha egy denevér lett volna,
először sikítok,
aztán elájulok.
valószínüleg.

2009 augusztus 01.

gólyatábor...
most kaptam a hírt...
öööö...
gólyatábor..szeptember első hetében...
ööö
gólyatábor...
hehehe....
31 éves...
gólyatábor...
ööö...:)
mosolygok...

--
na, csak az jutott még eszembe,
hogy végül hozzám is megérkezik a gólya...

2009 július 31 - ugorjunk át viccből a ló túloldalára

az is eszembe jutott, hogy mi lenne,
ha a pénz sütemény lenne,

de nem olyan linzer féle,
ami eláll csomó ideig,
nem.
hanem olyan túrós-habos, ami megromlik,
ha nem adod oda valakinek,
akinek szüksége van rá
vagy nem eszed meg gyorsan te..

ez lenne csak az igazi vagyonelosztás...
:)
és egy egészen rövid idő után mindenkit kiütne a szalmonella.
csodálatos.

--
persze, csak viccelek,
nem gondolom ám, hogy a pénz, az túrós-habos sütemény...
(...ööö...)

2009 július 31.

..továbbá ma,
heves telefonálás közben
beleöntöttem egy fél szívószálnyi szörpöt
a számítógépembe...

nem örülök.
kicsit ragad a delete.

2009 július 30.-szófosásom van munka-pénz témakörben

mindjárt abbahagyom a hisztit, csak még egy dolog eszembe jutott.

azt hiszem, azt például nem tudom feldolgozni,
hogy az emberek pénzért dolgoznak.

az időt megtanultam, mert határidők.
azt is megtanultam, hogy kell a pénz kenyérre.

de valahogy a kettő nem kapcsolódik bennem össze.
abban a pillanatban, amikor pénzért kezdek dolgozni,
azonnal extrán stresszelni kezdek.
és nem az a baj, hogy nem szeretek dolgozni.
nem.
mert szeretek.

és nem az van, hogy mormon szeretnék lenni,
és tagadom a pénzt, nem.
a pénz kell.
lehet használni egy csomó mindenre.
tök jó.

csak valahogy a kettő nem kapcsolódik a fejemben.
(mármint persze értem, meg csinálom is,
de van tőle a konstans szar érzésem)

2009 július 30.

utálok csekket befizetni,
utálom kiszámolni az órákat,
hogy mennyit kerestem a hónapban,
kitölteni hivatalos papírokat meg rublikákat szeretem,
mert szórakoztat.
de aztán feladni, meg továbblökni...utálom.
például utálok repülőjegyet vásárolni interneten,
és eldönteni, hogy mikor és mennyi,
utálom számolni az időmet,
és utálom számolni a pénzt.

egyszerűen utálok számolgatni, odafigyelni bármire,
ami pénzzel kapcsolatos.

de például, amikor arról van szó,
hogy kb mennyiből kell kihozni valami projectet,
akkor kb be tudom lőni..gond nélkül.
sőt azt szeretem is tudni.

utálok pénzzel foglalkozni,
számolgatni, meg gondolkozni, hogy merre mennyi...
akkor is utálom, ha arra kell figyelni, hogy mennyi jön be,
és azt is utálom ha arra kell figyelni, hogy mennyi megy ki.

ez normális?

ha lenne egy csomó pénzem valószínüleg nem költenék többet,
amennyit most elköltenék egy hónap alatt, ha lenne,
csupán azért nem, mert egyszerűen nem érdekel,
azt hiszem nem vagyok konzum-idióta..
nem tesz a vásárálás boldoggá,
viszont ha nem tudok megvenni valamit,
amire szükségem van, az kicsit szomorúvá tesz..
nem vonz, hogy drága dolgokat vásároljak.
az vonz, hogyah valamire tényleg szükség van,
akkor az ár-érték-felhasznás arány ok legyen...

2009 július 30.

annyira, de annyira,
de annyira utálok hivatalos dolgokat intézni.
hogy nem is tudom, hogy maradtam életben eddig.

ja tudom, anya elintézte helyettem.
(aki most azt mondja, hogy
31 éves vagy édesem,
azok most mind chssssst-pszzzzzzzzt)

meg, ja tudom,
ha már nagyon muszáj,
akkor előveszem, azt a valakit belülről,
aki meg tudja oldani ezeket a dolgokat,
de előtte szétparázom magam rajtuk.
hónapokig képes vagyok halogatni.

csodás.

--
például most megjöttek a papírok a képzőről,
hogy felvettek és csomó dokumentumot kell bemutatni,
na és akkor a könyvelőmet is fel kell hívni,
hogy akkor most mi legyen,
jesszus, van egy "cégem" is (muhaha),
na az milyen para, el sem bírom mondani.
meg fénymásolni meg ilyenek,
meg akkor lakhatási támogatás,
meg tandíjbefizetés,
és akkor pénz is kell,
és jajjaj..
olyan sűrű ködöt ereszt a szemem elé,
hogy alig győzök megnyugodni,
és apránként elkezdeni cselekedni.

2009 július 28.

ma azzal töltöttem az estét, hogy a photoblogot nézegettem...
elképesztő, hogy már több éve volt...
nevetgéltem...
például ezen..

lehet, hogy kéne csinálni újra?