2010 aprilis 26

Az Arnolfini házaspár bemutatja:

Parafrázis a Hollán Ernő utcában




















2010 április 14.

nos mostanra kissé visszatért belém
a hit meg a
a remény, meg a szeretet is

úgyhogy most bekukkanthattok a résen,
és megláthatjátok
hogy festünk a képzőn
nem túl csúcsszuper panorámák
(megvágtam csinosra)
ollé!




2010 április 5.

bécs-gratz-salzburg-helstadt(?)-cheskykumlov
napszámolás
mi felnőttek-ti gyerekek brrrr
sohatöbbé nem akarnék újra 23 éves lenni
jaj, szerintem 23-tól a 30-ig a legnehezebb lenni
eddig
19 évesek lennék aztán 32 újra
de hát ez is van épp így
ugrálhatok
ez van

és
jó volt és furcsa is
idegölő
kiborultunk a végére
durván
mindenki magában tartotta
nem volt vérszívás egymásból
csak ami túlcsurrant a szélén
csak az látszott
csak pillanatokra
nagyon szeretem az osztálytársaimat
elfáradtunk előtte
elfáradtunk közben
de valahogy nem egymásban
nem tudom
a lélek
a lélek fáradt el
holnapután minden újra indul
öt hét még
képződik

de most újra itthon

ma kikozmetikáztuk Jucus patikáját
vagyis inkább
kipatináztuk Jucus kozmetikáját
mindjárt kész
pont olyan lett lesz,
pontosan,
mint, amit kitaláltunk
szépséges
majd képek is
most megyek és
kádbabújok

mi van még?
csomó minden
meglepetések
jók
nagyon
gondolatok
figyelés
kavargás
mi merre
nem tudom néha
nem vívom meg mások csatáját
nem is kell
ez jó
az enyémek az enyémek
a dolgok
majd kiforrják magukat
gondolom
mindegyik
zavart vagyok néha
ez is jó
befogadom
haladok

2010 április 1.

nem viccelek,
rákattantam


























--




válogatatlan
vállalhatatlan
mennyiségben
itt még

2010 március 31

nos, utazni jó,
de ezt eddig is tudtuk.
osztálykirándulni kicsit
más,
nem rossz, de más
viszont
letekertük az első tavaszi köröket bécsben
precíz térképen bejelölő mániákussá váltam
végre végre végre hülyére vásároltam magam könyvekből
és rákaptam a panorámafotózásra telefonnal

és újra külföldre szeretnék költözni



























--

ömlesztett fotósorozat az eddigi kirándulásról
itt
csak fanatikusoknak

2010 március 28

szomorúra fáradtam magam kicsit most



a dolgok
kavarognak
túlpörögtem
csak aludni kell

meg holnap reggel
háromnegyed hétkor a deákon lenni
és utazni
de tényleg várom
szerintem jó lesz

2010 március 26.

nos, vége van a negyedévnek
juhuuuu
a tele nem mutathatok elég fotót kisregényes élménybeszámoló
befejező része következik

2010 március 25

kultúráltan becsomagoltam így, jaj de szép, jaj de csinos
közben nyilván újra szétvált a gerendakollekció az óraműtől
de mint később kiderül ez nem is baj, mert így lehetett szuperül rögzíteni
(ez valószínűleg senkit nem érdekel,
de szerencsére engem igen:)
















majd az epresben
kisebb, viccesre turbózott, de valódi hisztériás roham után,
hogy úristen ezt hogy fogjuk felrakni kell egy ütvefúró jaj de azt honnan és most mi lesz és azt hogy és kemény a fal és egyébként is szétesett most mi lesz, jaj.
Zsófi (19, ezt imádom ideírni most) szépen kézen fogott,
elkísért a szobrászműhelybe,
szerzett nekem embert aki felfúrja sörért,
nekem csak cicahangon meg kellett mondanom,
hogy hova és hogyan,
és a sört megvásárolni.

így hát az óra végül méltó, tervezett helyére került
közvetlenül az ajtó fölé szépen

amit meg simogat az AnnaKa
az elválasztó kapaszkodó a pénztárak között
Szandra-AnnaK-Fruzsi makettje szép

Szandra pedig a szemét simogatja
belülről
Fruzsi nincs a képen
viszont van rajta egy Dani és egy Anna cserébe




















amit itt mutatok, az pedig a tető makettje
világított is a rácsos rész,
nagyon izgi és nagyon nagy.
Zsófi csinálta
Timivel csapatban

Zsófi a fáradt Hófehérke
Timi pedig kínai sárkánynak öltözött
és Sári háta





















Sári és Dani is maketteztek
lépcsőt ajtóval
és elfelejtettem lefotózni
legközelebb

és akkor még hátra voltak a tablók jelmezből
közben becsúszott egy karfiolos színdarab az örkényben
nem volt jó, csak a társaság

és éjfélkor már gyártottam is a tablókat

megmutatom, mert ma annyian megdicsérték,
és ötöst is kaptam, juhuuhuhuu,
pedig hétfőn még azt hittem bukta,
hogy ma már elhiszem, hogy ok lett.

a jelmeztervezés-karakterábrázolás feladat:
nyugati-emberek-gyűjtés-karakterek
-most és a századfordulón-

íme:

a
művész-festő
(igen, azokat a kicsiket is én festettem,
például Benczúr Gyula bácsiról
nem)





















a
rajztanár-nevelőnő
(hát az úgy volt, hogy
főleg Mary Poppins képeket találtam nevelőnő ügyben
és azokat is dolgoztam fel ügyesen,
és remekül szórakoztam közben)




















a
szűknadrágos-kánkán táncosnő párizsba vágyik
(Toulouse-Lautrec szerencsére
volt kedves átjönni és segíteni egy kicsit)





















nos ezek voltak tegnap.

és ma
2010 március 26.
kipakoltuk,
elmeséltük
értékelték
osztályozták

és ötöst kaptam
ötöst
:)

mostmár nincs más dolgom ezzel





















csak

2010 március 25.

parov stelar



a mesekeksz













a cigaretta (kicsit paradox)

és a közléskényszer

tart életben

reggel van
negyed öt

jó reggelt

2010 március 24.

Cilikém,
Ti Brazíliában vagytok?