2010 június 09.

na az van, hogy jó volt Pécsen nagyon.
majd teszek fel kiállításfotókat ügyesen.
adtam véletlenül interjút is a balázsjulival a magyar rádiónak
na azt nem tudom mikor lesz, de vicces
és kezet csókolt nekem A hegedűs.d.géza bácsi is
és nekem adta az egyik bort, amit kapott
ez nem teljesen az én érdemem, hogy ott megállt velünk azIsoval cseverészni,
de biztos szebben mosolyogtam mint ő..
neki végül is nem csókolt kezet, na :)
meg voltunk vidámparkban is
elképesztő volt
tökéletesen visszahozta az összes 80-as évekbeli majálisos emlékemet
majd persze fotók erről is
ígérem
és vásároltam kilós ruhát és
árleszállított veszkócsizmát
ooo, meg a rumlinak egy marha vicces plüsstyúkot
tényleg az
nekem elhiheted
és bár megosztottam már a fészbukon
de hátha valaki nem
ígyhát akkor ide is most




















és persze
háthogyne
láttunk csomó darabot
jót rosszat.
csak egyről jöttem ki,
mert untam
és
csak egyet utáltam,
de nem lepődtem meg,
és volt egy, amin sírtam a végén
a közösségi tapsélménytől,
mert egyszerre kezdődött rögtön, ahogy vége lett
és vastaps volt egyetértésben,
és nekem meg kipotyogtak az összecsapódó tenyereim közé
a könnyek
katarzisnak hívják az ilyet?
remélem

és napsütés
és kiállítás
és mosolyok
és cseverészés
és jó emberek újak
és naphostel
és király utca
és pécsre kell költözni
és osztálytársak és ajuli meg akriszta
jójójó

na ez.
majd még megtámogatom fényképpel később

és igazándiból csinos a pizsama veszkócsizmával ellenfényben kiskabáttal
naugye
mutatom

2010 május 28.

vannak azok a szőrszálak,
amiket sosem venni észre csak akkor,
amikor már ijesztően hosszúra nőnek.
hiába figyeled,
hiába tudod, honnan szokott előbújni
nem látszik, amíg nem nő meg arra a
iijjjjjüüüü-hát-ez-meg-mi-a-fene hosszúra.

azt hiszem pont így vagyok én a hízással,
egyszercsak elkezdek enni,
és nem történik semmi,
tudom, hogy ebből pocak és dudorfenék lesz
és hatalmas mellek,
de nem bírom abba hagyni
ÉS!
nem látszik.
figyelem, de nem, nem jön.
csodálkozom,
a gyanú nem múlik,
az evés nem szűnik.

aztán egyszercsak,
amikor nem is számítana rá az ember
az egyik reggel
hipp-hopp
ott az a felszedett három kiló
például belenézve a visszapillantó tükörbe
ott mosolyog a kis toka,
ami csodás módon néhány hónapig hiányzott a fényképekről.
hát visszatért, isten hozta. jaj.

azért írtam róla ennyire hosszan, mert
ez sokkal egyszerűbb, mint holnaptól diétázni kedvesen.

2010 május 22 hajnal 2

élni igenis jó!

2010 május 17.

na végül nem volt sírás
a pasim ügyesen elvitt inni péntek este,
így szombaton macskajaj,
vasárnap meg kanapén fekvés világrekord
kutyasimogatással kiegészítve
lendített át a "szülés utáni depresszió"
szürke, ködös búrafejű időszakán
jó így most
:)

2010 május 14

úgy tűnik a mentálhigiénés egészségemhez
hozzátartozik a sírás egy egy ilyen időszak után
és érzem is, hogy készülődik
tegnap egyáltalán nem volt agyam
ma már félig visszazökkentem magamba
és azt hittem elmúlik ez a furcsa
mélyen lévő szívfacsargatás
és rettentően igyekszem magam sajnálni
meg szeretgetni
meg magányosnak érezni
meg nehéznek a világot,
hogy kibuggyanjanak egyszercsak azok a könnyek,
de ezeket csak ürügyek
és csak valami tompa ürességet érzek inkább
és a szívfacsargatást
pedig szeretném, ha kijönne valahogy
ez a szemen keresztül kifolyó víz
valahogy olyan jól kitisztítja a feszkót és a stresszt

2010 május 12.

nos
befejeztük ezt a remek kis félévet
és ezzel az első évet is
jupiiii

azt gondolom most,
hogy ez volt
az utolsó első iskolai év az életemben

na, de elég a rizsából
és inkább nézzük a produktumot

most itt szépen közzé teszem a makettjeinket
a Gyűjtőről
az osztálytársaimét
és a magamét is
(ha már ennyit izgultunk:)
lássuk

mind együtt
















anna - a táblagyűjtő panellakás csodája
















annaK - a repülőgépmodell gyűjtő csodaházikója
















fruzsi - a cybergyerek csodás space-pincéje
















gabi (én vagyok, igen)- a boldogság gyűjtő életvasút-csodaváltóháza

















sári - a szőnyeg gyűjtő csodás isztambuli haciendája
















szandra - palackposta gyűjtő csodálatos világítótornya




















timi - a papagájgyűjtő belvárosi csodalakása
(ez még készülőben)
















zsófi - boldog hajléktalan nénijének erzsébet-híd alatti csodapanorámája
















és ha véletlenül nem mondtam volna,
hogy csodás, ebben a posztban egyszer sem,
akkor most még azt is elmondom,
hogy
még több igazán csodálatos
fényképet lehet rólunk nézegetni
szép sorban
slideshowban
ITT

ha cseszekszik a betöltés itt kitrükközheted

2010 május 11.

ipari kémeink jelentették,
hogy
Fruzsi makettje is elkészült

a mini Startreck gyűjtő
mini pincelakása
juhuuu...
















világít kéken meg zölden, isteni :)
















ez a szoláriumágy meg
szupervicces

2010 május 11.

2010 május 11.

00:02
és elkezdtem a tekercselést ügyesen

00:30
első




















01:12
második




















02:04
a rendszer felállt

















02:38
le architectúra has started




















03:13
voilá! enteriőr




















04:05
táráráráá kisvasút

2010 május 10.

mini me

május 10. 23:40

eme csodás fotósorozat készült
a színesfejű gombostű hadsereg
be- és kivonulásáról
a saját szórakoztatásomra:

jönnek:
















itt vannak






















mennek




















elmentek

2010 május 10.

23.10
kiverve






































remélem, Ti is úgy izgultok, mint én.