2009 augusztus 4.

mindjárt esik.
már érzem az illatát.
végre.

--
itt ülök az erkélyen.
cigizem.
és szagolom az esőt.
az enter is ragad.
ejnye.

--
és aztán bementem.

és hirtelen berepült egy madár az erkélyajtón a nappalimba.

egy egészen kicsi rémült madár
rémisztett halálra.
úristen szegény hogy meg volt ijedve.
össze-vissza repkedett
neki az ablaküvegnek,
a polcon a könyveknek,
a falnak,
be a sarkokba megpihenni, elbújni,
aztán fel-fel megint
össze-vissza,
rémülten.
aztán amikor azt hittem,
megfogom végre, a védelmemül szolgáló törölközővel,
hirtelen nyomaveszett.

azt hittem kirepült,
hogy végül,
bár nem vettem észre hogyan,
de kirepült a nyitott ajtón.

de nem.

a fürdőszobában,
a csap alatt verdesve
rémiszett megint halálra,
mikor a teregetnivalóért mentem.

beszorítottam,
leborítottam a törölközővel,
nyugton maradt a sötétben,
óvatosan,
nagyon óvatosan,
összefogtam a törölközővel,
felemeltem,
pihegett a kis hasa.

az erkélyről engedtem szabadon.
elrepült.

örülök.

rossz,
nagyon rossz lett volna,
egy kismadár holttestével élni egy lakásban.

--
tényleg ez volt.
ez nem csak amolyan
allegorkius irodalmias szófosás.
tényleg.
tényleg ez volt.

de nem fantasztikus mégis?

--
azt hiszem, ha egy denevér lett volna,
először sikítok,
aztán elájulok.
valószínüleg.