2009 március 30.

csak nem átsétáltam az Erzsébet hídon fagyizás közben tűző napsütésben?
de.
:)

2009 március 28.

miután ezen a héten sikerült
péntek estére betegre és sírósra fáradni magam,
alkalmam nyílt megtapasztalni azt a csodálatos tényt,
hogy a sírásnak és a barátoknak immunerősítő hatása van.
a sírástól elmúlt a hőemelkedésem, és a torokfájásom,
a barátaimtól pedig egyszercsak elkezdtem megint pozitívan látni a világot,
ami nekem fáradtan nagyon nagyon nehezen megy.
szóval az élet szép.
és köszönöm.

2009 március 26.

ööö..
azt elhiszed, hogy holnap hajnali 5-kor kezdek az építkezésen?
pedig de.
az egész azért van, mert puding szavazási ideje hamarosan lejár.
node, jövő hét szerdán meg elutazom.
londonba.
ígérem, hogy csak néhány napig maradok.

2009 március 25.

tegnap azt álmodtam, hogy pénzt találtam
lehajoltam, mert csillogott valami a fűben egy tizes volt,
aztán észrevettem egy huszast,
aztán egy köteg pénzt, aztán egy másikat...
közben volt ott valaki,
akinek, miközben hajolgattam és szedtem fel az újabb kötegeket, adtam is belőle..
gondolkoztam is, hogy ezt ki veszíthette el, és hogy vissza kéne adni..
de hamar rájöttem, hogy nem lehet visszaadni, mert nincs kinek
leadni a biztonsági őröknek, meg felesleges..
hogy az van, hogy ez itt az én talált pénzem..
furcsa volt. és jó.

aztán felnéztem és a kőfalon volt egy táska (ezüst, hehehe)
és nyitva volt és volt benne egy csomó minden.
és először azt gondoltam, hogy na már megint elvesztettem a táskámat és most itt van, kipakolva, és azonnal nőni kezdett bennem a feszkó, meg hogy meg kell keresni a hiányzó tárgyakat
és aztán megnéztem és nem az én cuccaim voltak benne, és akkor rájöttem, hogy ez már nem is az én táskám, már régen eladtam valakinek valami fórumon, úgyhogy nem is veszíthettem el..
és ez valami rettentő nagy boldogsággal töltött el.
az első olyan álmom volt,
ahol a táska furcsa helyzete boldogsággal töltött el.
(csodálatos kis mondat)

na most ez.

2009 március 25

nos, nem akarom elkiabálni
de úgy tűnik működik az "új" telefon...

és még azt is elmondom, hogy
három a magyar igazság...hehehehe
ha nem, akkor meg... DE

és még azt is,
hogy üres, Zewa papírzsepi tasakba rejtve töltődik az ágyamban..
nehogy megkarcolódjon...
csodálatosan viccesen néz ki,
pontosan tökéletesen beleillik.
lehet hogy szabadalmaztatom az ötletet.

2009 március 23.

úristen, mennyire, de mennyire utálom ha valaki más faszságáért büntetnek meg...
megy a szarkavarás az építkezésen...
úgyhogy egész szombat délelőtt ide-oda küldte el egymást a picsába a fővállalkozó és a projectmendzsment cég, kopizva minden magyar résztvevőt..
majd egyszercsak jött egy levél (a válaszok a levélbe beszúrva), ami aztán tényleg elég volt, a projectmenedzsment cég vezetője küldte..
az is szerepelt benne, hogy "mindenkinek joga van olyan nyelven folytatni a levelezést, angolul vagy magyarul, amilyenen szeretné"
és én itt néztem meg a címzettek listáját, ahol szerepelt az összes külföldi partner is..
természetesen a levél magyarul volt és hosszú mint egy regény,
és az óvodás ide-odamutogatással teli..
(felnőtt férfiak, édes istenem)
és nálam akkor betelt a pohár..
úgyhogy fogtam magam és írtam egy levelet,
hogy azt gondolom jobb lenne talán leülni és megbeszélni a problémát..
lefordítottam ezt angolra is
és válasz mindekinek üzemmódban elküldtem.

teljesen korrekt volt.
kedves volt,
nem volt személyeskedő,
nem volt kiosztós (tényleg),
csak az volt benne, hogy mi a félreértés,
és hogy üljünk le, beszéljük meg
(teljesen vicces módon egy egyszerű félreértésről van csupán, amiből ismét sikerült rettentő vihat kavarni a kanál vízben..amiben egyébként meg is tudnák folytani egymást..)

erre mi van?
az angol főnök-főnök, aki egyébként hónapok óta ide sem dugta a képét,
rendreutasít, hogy ne küldözgessek leveleket, kopizva mindekit..
illetve legyek szíves őt is copizni, ha már...
(kedvesen válaszolok neki, és elnézést kérek, és a válaszlevélben bár megnyugtat, de azért érezhetően kicsit újra lebasz, nehogymár...)
a projectmenedzsment cég detto...

de bazzeg, én csak mindekinek válaszoltam,
nem bővítettem ki a címlistát, nem szedtem le róla senkit..

emlékszem már az oviban is pont ilyenféle igazságtalanságoktól tudtam a legjobban kiakadni..
na mindegy, úgyis pont olyan ez..
viszont közben felnőttem,
úgyhogy most kussolok és hagyom, hogy megöljék egymást...

--

ui.
visszavittem a telefont,
kaptam egy másikat
nem karcos, nem zörög beszéd közben..
viszont bazzeg egy perccel ezelőttig működött rajta a telefonletevős gomb..
mostmár nem...

pedig pont beleszerettem..

ilyen szép kis nap ez a mai..
holnap ismét visszatérek a vodafonhoz...
és megtartják a meetinget is...

2009 március 23

jelentem átmásoltam a névjegyeket,
rózsaszínre állítottam a kijelzőt,
hátulra elhelyeztem egy kis szivecskés matricát
(a hellokittys sorozat valahol elbujkált a lakásban)
minden szép és jó.

mondjuk a csengőhangomat nagyon leszólták a csajok,
minthogy "facing east" néven, sikerült egy olyan számot gyártania a nokiának, ami valahol félúton van a söndörgő és a valamiféle keleti spirituális nóta között...
a teljesen keleti féltekét lefedték..
de nekem egyenlőre tetszik..

ui.
jelezném még, hogy a vaníliás nagyon vezet,
úgyhogy ha a csokisoknak fontos a nyerés,
akkor meg kéne szavaztatni az irodai számítógépeket...

2009 március 22.

és megtörtént az, hogy már nem vagyok elég okos az új mobiltelefonhoz.
nokia 6210 navigator... jesszus... minek?

az van, hogy előfizetéses lettem, mert jobban megéri,
és a telefon, amit eddig használtam nem veszi az adást mindenhol..
mert leesett már néhányszor éshát...
és akkor gondoltam, hogy ha már az előfizetésesekhez hozzávágnak egy telefont 1 ft-ért
(ami ugye nem létezik már, tehát csak akkor kell fizetned ha 5 előfizetést vásárolsz..gyönyörű)
akkor hát legyen...

és most itt ülök és fáj a fejem, és szomorúan nézegetem a "régi" telefont,
amiben még mindig benne figyel 62 átmásolatlan névjegy..
és nem, egyszerűen nem találom azt a menüpontot,
ahol egy gombnyomással másolom át a sim kártyáról a telefonmemóriába a számokat..
és egyébként is összevissza vannak a gombok ezen, és fekete a színe,
és a csengőhangok brrrr...
és a személyekhez rendelt fotókat azt hogy kell?
és..és ..és
...brühühühühühüüüü...
van egy új telefonom, jaj de sajnálom magam...
nyaunyaunyaunyaunyau....


(persze hozzátéve azt is, hogy amikor lehúztam a védőfóliát a kijelzőről (nyami), akkor persze kiderült, hogy valamelyik vodafonos kolléga már hazavitte egyszer ezt a telefont és a táskában kicsit összebarátkozott a kijelző a notesszel vagy valamivel, kedves kis nyomokat hagyva az aktus után a felületen..de már nem akarok visszamenni és reklamálni,
nem vagyok féltékeny...úgyis egy perc alatt lesznek új barátai az én táskámban is...)

nyühühühhüüü
nyaunyaunyaunyaunyau

2009 március 19.

csokis-vaníliás fifti-fifti...húha..
jóóó tudom,
hogy egy számítógépről(elvileg) csak egyszer lehet..
de ha mindenki elhozza mégegy barátját...
brrhehe..

egyébként meg a külföldi kollégáim remekül érezték magukat,
ma kiderült,
miután én fél hétkor leléptem,
hogy baráti társaságában is fogyasszak még ugyanott,
ők maradtak és ..

úgyhogy Koldonak ma reggel fájt a feje kicsit,
de boldognak tűnt és azt mondta,
a project 2 és fél éve alatt ez volt az első estéje,
amit mulatással töltött Budapesten.

Guy pedig, aki listamán, kitalálta,
hogy a következő két hónapban én megmutatom neki az összes jó helyet,
ő listát ír róluk, hehe,
és aztán az átadás végén elvisszük a pénzeszsákot
(a befektetőt, aki kizárólag a Faustoban vagy a Greshamben hajlandó vacsorázni)
kocsmatúrázni,
természetesen anélkül, hogy előtte vacsorázna.

na ezt nevezem én jól végzett munkának.

2009 március 19.

..van aki a Fausto-ba viszi őket vacsorázni,
én a Szimplába vittem őket sörözni..
az angol főnökéket..
mert úgy döntöttem munka után azt csinálunk,
ami nekem tetszik...

nekik is tetszett..

2009 március 17.

igazándiból örülök ám, tényleg, hogy bepörgött az építkezés..
még ha kicsit néha félek is a piros sisakomban,
hogy rámzuhan egy 20 kilós kalapács...
és ma elszakadt a piros kabátom is, egy kiálló korlátdarabban...
és reggel 7.30-tól 16.30-ig lépcsőn fel, lépcsőn le..
és képzeljétek a határidő elvileg pont az, ami a pudingos szavazásé...
fantasztikus nem?
és még tegnap meg három csajoké volt az egész Kino mozitéria,
sütistől teástól,
a gengszterek fogadóját sikerült..és jó.
csak gondoltam elmesélem még ezeket is...
veletek mi van?

2009 március 17.

uuu...
döntetlenül áll a csokis meg a vaníliás....
ne hagyd magad epres!

juj de izgulok..
és még 2 hét a szavazás végéig..
még bármi lehet...

2009 március 15.

új szavazást indítok.
a pudingról.
az oldalmenüben.
nekem vaníliás.

2009 március 10

hiányzik

2009 március 9

ah..és mivel valaki úgy talált a blogomra,
hogy beírta a keresőbe, hogy Cápa Róbert,
ígyhát én is és tessék kiderült, hogy nem is vagyok vicces...
vagy a humorunk ugyanolyan Cápa Róbertével...na persze...eh:)

a wikipedia most elárulta, hogy a Robert Capa név,
valóban Cápa Róbertből (igazándiból Cápa Endréből) lett...

idézem:
"Capa (ekkor még Friedmann) a harmincas évek elején hobbifotósként kezdett képeket készíteni.Bohém figura lévén hamar rájött, hogy kedvtelését megélhetésként is űzheti.
Mivel Párizsban sem volt neki könnyű a megélhetés, 1934-ben felvette a Robert Capa nevet (u.i.: magyar barátai között cápa volt a beceneve), ami amerikai hangzású volt, hasonlított az akkoriban népszerű amerikai filmrendező, Frank Capra nevére.
Ettől remélt több megbízást újságíróként vagy fotósként."

tehát azért lett Cápa Róbert, mert meg akart élni, el akarta adni magát...
hát így függnek össze a blogbejegyzések a nagy tudattalanban...

szupervicces...

ui.:
én is ezért lettem missSmith....ugye Tündér Boholy (cégem keresztapja)?

2009 március 9

azon gondolkozom, hogy ez a világválság dolog kicsit emlékeztet valahogy a mobiltelefon-internet-információ robbanás előtti időkre...
és ez igazándiból jó...

amikor nem volt mobil (tudom akkor nem volt pénz sem, de mégis talán pont ezért kell arra az időre emlékezni, hogy még úgy is, hogy nem voltál közvetlenül technikailag materiálisan összekapcsolva másokkal), akkor azokkal találkoztál, akik igazán fontosak voltak és akikkel tényleg kellett találkoznod...vártál arra simán akár több órát-napot-hetet is, hogy megérkezzen...vártál egy levélre, egy vonalas telefonhívásra...koncentrált volt az erő...és megtaláltad az utakat, hogy legyen életed, munkád, szerelmed, pénzed..
bármilyen sorrendben...

aztán egyszercsak minden bepörgött és minden azonnal kellett..

most van mobil-internet-stb, és nincsen pénz...
az elmúlt években megszoktuk a rettenetes pörgést és a millió, sokszor felesleges információt, és igazándiból szerintem sokszor nem sikerült kiválogatnunk, hogy mi is az, ami igazán fontos, rohantunk és kapkodtunk és telefonáltunk és emailt írtunk és rohantunk és azonnal kellett..
jött a pénz és ment a pénz ugyanebben az ütemben...és sokszor nem tudtuk, hogy igazán fontos dolgokra adjuk-e ki...
habzsolva fogyasztottunk...és nem csak pénzt, hanem energiát, és emberi kapcsolatokat is..
egymást ettük... és az egyensúlyt..
őrülten löktük a hintát: magasabbra, magasabbra...
és belebetegedtünk, de mindegy volt..

és elfelejtettünk türelmesnek lenni...
elfelejtettünk várni jól...
elfelejtettük, hogy az igazán fontos dolgok tényleg mindig megtalálnak...

és ezért most, hogy hirtelen nincsen pénz és belassulnak a dolgok, pánikba esünk..
talán mindenbe beleugrunk, csak hogy történjen már, hogy pörögjön föl megint, lökjük...
vagy kővé merevedünk, mert a felgyorsult iramhoz igazodott agy már nem érzékeli, ezt az ritmust...
mert elfelejtjük, hogy a mozgás nem áll le ....mert nem tud leállni..mert örök mozgás van...
csak mi elfelejtettük, hogy merre van előre..

már nincs hitünk, csak kalimpálunk a hintán és hajtanánk ezerrel..
csakhogy kikapcsolódott a biztonsági lánc, gyerekek...

és tudod mit? ez jó...

mert ha nem igazodsz, ha lökdösöd..
-mondjuk kiesel és összetöröd magad, és vagy felállsz vagy nem.. ez ilyen
-az is lehet, hogy megtartod magad erőnek erejével, csak elveszik a játék öröme mégis...
-vagy elkezded mondjuk élvezni, élvezni azt, hogy a lelassult mozgásban, már nem csak elsuhanni látod a tájat...és ez először furcsa, és nagyon nagyon félelmetes is...és új mozgást is kell tanulni, és új szemléletet, és új látásmódot, és új hitet...most ez is a munka része...
a törzzsel lassan előre és lassan hátra...
a finom mozdulatok kora jön...

különbözőek vagyunk..különbözőképpen is fogjuk ezt kezelni...
mindenkinek, (és tényleg azt hiszem, hogy mindenkinek)
megvan a saját ritmusa a saját hintájához...

2009 március 8.

na most láttam egy légfrissítő reklámot a TV-ben, ahol
anyuka egy pingvin, a szive fölött piros a tolla - tehát frigid, de meleg szive van
apuka egy nagy mackó, aki zongorázik - tehát krva elhízott és szőrös, de azért a művészet érdekli, mondjuk ennyi erővel szerelhetne motort a garázsban is.
a gyerekek meg két kis malac, akik hátul a kanapén verekednek, miközben a pingvin elragadtatva beszél a légfrissítőről, a medve meg elmélyülten zongorázik.
tehát a gyerekek, meg büdösek, és el kell nyomni a szagukat....

hát gratulálok.. és most szívesen mondanék még sok csúnyát is...

2009 március 07

tegnap a 9-es buszról a Nemzeti Múzeum homlokzatát bámultam és rettenetesen próbáltam kivenni, hogy mi van kiírva öles betűkkel egy krva nagy molinóra, két oszlop közé.

hamarosan rá is jöttem, hogy Cápa Róbert.

aztán nem értettem, hogy ki az a magyar képzőművész, aki odáig tolta magát már megint, hogy itt állít ki, Cápa Róbert, és hogy na vajon ez a csávó mit rakott le az asztalra, ami ekkorát durrant és ha valamit lerakott, akkor miért nem hallottam még róla soha a büdös életben...biztos most végzett a képzőn és az apukája a Nemzeti Múzeum igazgatója..whatever..

ez kb 2 nagyon hosszú, és így visszagondolva rettentő kínos másodpercig tartott..aztán szerencsére megvilágosodtam és nagyon kiröhöghettem magam...Cápa Róbert miatt, aki igazándiból

Robert Capa

és már hallottam róla ,
sőtmitöbb tudok egy embert biztosan, akinek olyan példakép féle ő,
éshát nemhiába ő a példakép, merhogy jó (volt), nagyon is, szívvel meg lélekkel meg szemmel meg ésszel meg..na mindegy.. majd megnézitek, ha akarjátok Cápa Róbert elő-kiállítását és aztán majd a Ludwigban is az igazit.

kultúrális ajánlónkat hallottátok.

azt meséltem, hogy gyerekkoromban csomó ideig azt hittem, hogy Illyés Gyula két ember?
Illy és Gyula, aki ha jól emlékszem úgy halt meg, hogy elütötte egy autó Budapesten...
5 éves voltam, de rettentően meghatott a dolog, hogy Illy és Gyula annyira jó barátok voltak, hogy egyszerre is haltak meg... és nagyon nagyon sajnáltam őket...

azt hiszem két évvel később jöttem rá az igazságra, amikor megtanultam olvasni...

2009 március 6 álmodtam egy világot magamnak..ehehe

az álmodtam, hogy valahogy lógtam a londoni metrón. szóval jegy nélkül üldögéltem és ült velem szemben egy lány, aki egy turistával viccelődött, úgy csinált, mintha angol lenne, de icipit még volt némi magyar akcentusa.

aztán leszálltam a metróról és ugye ki kellett jutni, és nyitva volt az egyik kapu, de állt ott egy őr is, egy másik lány.

és kimentem a kapun, és ő észre vett és megpróbáltam elmenni határozottan, de valami beakadt a csípőmben és hirtelen nagyon nem tudtam menni, illetve de, csak nagyon sántítottam és bonyolulttá vált a bőrönd és a két táska cipelése, és nem tudtam úgy csinálni, mintha nem fájna és meg kellett állnom.

és odajött és azt mondta, nincs jegyem, úgyhogy most megbüntet.
és elő akarta venni a csekkfüzetét, hogy büntetést írjon, de nem találta a táskájában, és akkor azt mondta, otthon felejtette, úgyhogy menjek be vele itt az őrszobára.

és a tér sarkában nyílt egy ajtó, de úgy nézett ki, mint egy kertesház ajtaja. és alány megkereste a kulcsát, én közben a kerámia burkolatot bámultam az ajtó mellett.
olyan igazi londoni féle hosszúkásnégyzetes, lecsapott élű (fózolt, hehehe) volt, kb. derékmagasságig (kb 120-ig) és fölötte valami gyönyörű puhaszínű aranybarna festés.
és bementünk a házba, ami tényleg egy családi ház volt.
Ő ledobta a táskáját, a konyhapulthoz ment és meg is találta a tömböt.
közben megjött még valaki.
a lány angolul beszélt hozzám , de néha átváltott magyarra, nem vette észre.

leültünk a magas asztalhoz, tömör fa, magas székekre.
egyszerűen minden valahogy nagyon szép volt. nem olyan új szép, hanem történetekkel teli, régi gyönyörűség. valami olyan hely, aminek minden szögletéből árad valami mese.
megírta a büntetést 18,20 Font-ról.

és éppen a pénzt próbáltam keresni, amikor sokan megérkeztek.
köztük az a lány is, aki a metrón viccelődött a tursitával.
voltak ott öregek és fiatalok. kb olyan 6-an lehettek, és az a két lány tényleg gyönyörű volt. az idősebbek, meg..olyan művész-okos-vicces nagymama féle.
olyan volt mintha ők valami csoport lennének. rendberakós, büntizős, de jóakarós.

és akkor én már egyáltalán nem voltam fontos, egy idegen voltam, akire majd sor kerül.
és a szoba hátsó feléhez mentem, hogy megkeressem a pénztárcámat a bőröndben és minél előbb elmehessek innen. akkor vettem észre egyébként, hogy mennyire jól összepasszintottam a dolgaimat véletlenül, hogy a táskám is ezüst színű és a bőröndöm is. és nem emlékeztem, mikor válogattam ezt össze így, de örültem, hogy van valami, ami rendben van. hogy bár szét vagyok esve, meg ezer órája utazom, de rendben van.

és ahogy ott álltam elbambultam egy kicsit.
és körülnéztem magamkörül és azt láttam, hogy a ház a londoni metró kerámiáival van burkolva mindenhol. barna és zöld és fehér, és volt virágos is és a virágoshoz pont olyan színű volt a függöny.
hogy úgy nézett ki, mintha összevissza lenne, de mégis gyönyörű rendezettség volt. egy olyan rendszer, amire csak másodszorra jön rá az ember, de akkor nem akar már semmi mást.

volt egy ajtó is előttem, a szoba jobb sarkában nyitva, és ott beláttam egy másik térbe. az egy kicsit másképp nézett ki, kicsit olyan hangulata volt, mint egy tánc próbateremnek. új dizájn, műanyag, színes székek voltak benne és furcsa lények táncoltak.

és akkor odajött hozzám egy nagymama és egy srác (kicsit, mint Hiro a Heros-ból)
és a srác azt mondta, jaj ugye nem ijedtél meg az apámtól és befelé mutatott a tánctér felé, ahol idegen lények roptak.
az apja kb egy 2,5 méteres vicces farsangi ruhába öltöztetett húsdarálóra hasonlító arcszerkezettel rendelkező (tudod amiből a csápok is lógnak), világossárga színű, idegen lény volt.
nagyon nagyon kedvesnek tűnt. nevetve táncolt fel alá.

mondtam, hogy nem.
aztán valahogy beszélgetni kezdtünk Hiro-val (hívjuk így) a családról, de nem emlékszem mit.
a következő kép az az volt, hogy állok a konyha sarkán, ami egy kertben folytatódik (olyan kicsit sziklás, kicsit zöld, kicsit írországi fennsík hangulatú) és nézem az embereket és a lányokat, akikről az elején írtam, és megint rettentő kicsinek érzem magam és azt mondtam Hironak, hogy nagyon nagyon szépek ezek a lányok.
de közben nincs bennem irigység, inkább szomorú vagyok és azt gondolom, hogy de jó nekik.

és Hiro a hátamra teszi a kezét és valami elképesztő meleg jön belőle.
Olyan mintha látnám kívülről is egy pillanatra és sárgán sugárzik a hátamon a keze.
És így állunk.

és Lassan mindenki elmegy és újra lehet foglalkozni a büntetésemmel.
És megvan a pénztárca és kiveszek belőle egy 20-ast és odaadom a lánynak, aki visszaad belőle 2 db 5-öst, én meg állok a kezemben a pénzzel és nem teszem el, de nem is szólok.
és akkor zavarba jön és azt mondja, ez így jó lesz? várj csak!
és megnézi a számlát és rámnéz és azt várja, hogy segítsek, de én nem akarok, mert azt gondolom , majd Ő megoldja...és nem tudja kiszámolni, hogy mennyit kéne visszaadnia...és nekem nincs kedvem segíteni...mert Ő büntetett meg, nem fogok neki segíteni benne, már így is elég volt, hogy itt vagyok 2 órája és arra várok, hogy fizethessek...és akkor visszavesz egy 5-öst és aztán megint rámnéz..és nem érti..

nem voltam dühös csak furcsa érzés volt, hogy ő az ellenőr, hogy megbüntetett jogosan, de akár el is engedhetett volna, aztán viszont idehozott, aztán viszont nem is érdekelte és természetesnek vette, hogy megvárom, amíg kifizethetem (mondjuk meg sem próbáltam elmenni és bénának érzetem magam és őket sokkal többnek, mint magamat), és amikor kifizetném többet ad vissza, de erről nekem kéne szólnom vagy kiszámolnom..eh?


na ezt oldja meg Mr.Freud....

2009 március 04

bárcsak tudnám, honnan van ennyi könnyem.

2009 március 03

ööö..
megnyitott a SPA, amin Londonban dolgoztam egy jó másfél évet...
ööö..