2010 február 25.

ezt a programot találtam ma,
és azzal töltöttem egy órát, hogy megnéztem
milyenek az álmaim, ha zene

ilyen

2009 december 29.

az van, hogy teljesen rákattantam
a saját régi blogomra.
bocs.
például 2 évvel ezelőtti decemberben kaptam először
biznisztrippert.

--
úristen, mennyire hiányozna,
ha nem történt volna meg....
és úristen, mennyire hiányozna,
ha nem történne meg az, ami most történik...

2009 december 26 - érzelmes bejegyzés a karácsonyról

csak,
hogy nekem nagyon jó volt ez a karácsony.
a türelmetlenség,
a máshol-lenni-akarás valahogy
kívül maradt az ajtón.
és ott találtam magam
a szüleimmel és rumlival gödöllőn,
békében.
békében belül és békében kívül.

és ezen most csodálkozom.
úgy értem, hogy
csoda-'lkozom.
mert évek óta szomorúsággal,
és összeszorult szívvel várom a karácsonyt,
és soha nem akarom ezt bevallani magamnak.
mert a karácsony jó, és
itt vannak a szüleim és vannak barátaim is
és sokat is dolgoztam ebben az évben,
és minden rendben van.

csak aztán valahogy, december 24-én este,
amikor ott állok a szüleimmel a fa előtt,
valahogy nem tudok elbújni többet az érzés elől,
nem tudom tovább simogatni a kis fejem,
hogy minden rendben.
hanem helyette
rettentően magányosnak érzem magam.

valakinek, aki elbaszta, aki ebben az évben is,
nagy gyerek módjára, társ és saját család nélkül
áll egyik lábáról a másikra.
és nyilván ez az érzés nem jobb évről évre.

és minden karácsonyom menekülés volt.
menekülés alvásba, vagy
menekülés el, emberek közé.
menekülés el, előre az időbe,
menekülés egy játszunk közös karácsonytba.
csak múljanak már el ezek a napok.

de valahogy,
bár azt hittem, hogy ebben az évben
szuperszomorú leszek,
nem történt ez meg.
nem.
ott álltam a szüleimmel és rumlival
december 24-én a fa előtt.
és csak örültem,
örültem annak, hogy ők vannak,
hogy vagyunk egymásnak.
nem a hangos ha-ha örüléssel,
nem, hanem valami nyugodt, belső csenddel.
és azt gondolom,
hogy soha nem volt még ilyen karácsonyunk.
hogy, valahogy mind a hárman felnőttünk.
és ez jó.
és ez jó akkor is,
ha még mindig nincs saját családom,
mert az még lehet, és remélem egyszer lesz.
de ők most vannak,
ez a féle "mi" most vagyunk.

és igen, továbbra is azt gondolom,
hogy a karácsony a gyerekek ünnepe.
és igen, továbbra is azt gondolom,
hogy nagyon jó lenne végre nem "csak" hárman állni a fa előtt.
és nyilván ez nem csak karácsonyi kívánság.

de ez most ilyen volt.
a furcsa az egészben az volt,
hogy nem kellett magam győzködni erről.
kérdezgettem befelé,
kutattam a nyugtalanságom után,
kutattam az önámításaim és az önsajnálataim után.

és igen találtam vágyakat,
és találtam némi szomorúságot,
de valahogy az az emésztő türelmetlenség,
és a menekülés kényszere,
ezen a karácsonyon,
kívül maradt az ajtón.

nem tudom, hogy.
nem kellett csinálni.

2009 december 18.

azt az egészen misztikus dolgot sem meséltem még el,
ami tegnap reggel történt.
olyan 8 körül csörgött a vonalas telefon,
azt hittem úgy félálomban, hogy a telefonébresztő.
mostanában az is segített felébredni.

kimásztam az ágyból és felemeltem a kagylót.

a matáv sms küldő szolgáltatása volt,
nem is tudtam, hogy van ilyen.
egy gépnő beszélt a vonal túlsó végén:
"önnek egy üzenete van,
az üzenet időpontja december 15. 21 óra
az üzenet szövege: "kész" "

üzenet feladója nem volt,
vagy nem emlékszem.
csak erre:
december 15. 21óra.
kész.

szerintem Isten ujja pötyögte.

2009 november 24.

ma reggel úgy ébredtem,
hogy nincs kedvem dohányozni.
tettem rá néhány kísérletet napközben,
de nem, egyszerűen nem lett kedvem,
pedig ez szokott működni...
nem értem, hogy miért lett ez egyébként.
de elfogadom, ok.
és kiváncsi vagyok meddig fog tartani.
csak figyelem.

viszont

az is van
hogy cserébe viszont ennem kellett.
reggeliznem (!)
meg ebédelnem
meg éppen most vacsoráznom.
és a főzésre gondolok.

patt helyzet.

2009 szeptember 15.

pakoltam a lakásban
és egyszercsak rájöttem,
hogy olyan az egész,
mint
egy hatalmas gyerekszoba.

ez mikor lett?

2009 szeptember 08.

:)

2009 szeptember 4.

2008 június 13-án
láttam egy kortárs táncelőadást Londonban,
amit
egyrészt értettem,
másrészt nagyon szíven talált.

és most az a remek hírem van,
hogy az élmény
megosztódhatik,

minthogy
2009 szeptember 16-17-én
a Trafoban megtekinthető.
Akram Khan Company: BAHOK

Jöttök?

megígérem,
hogy
NAGYON jó lesz.

--
erről a darabról és az életem összefonódásáról
azt kell még tudni,
hogy
olyannyira szíven talált,
és olyannyira azt éreztem és érzem,
hogy ez az egyik legfontosabb dolog,
amit megtanultam Londonban,
(hogy mindannyian BAHOK vagyunk),
hogy a búcsúlevelemben,
amit az irodának írtam,
erre hivatkozom.

és mindenki sírt rajta.

okok...
hatásvadász vagyok,
vessetek rám követ :)
és hívjatok nyugodtan Hamvasbélánénak,

de most legalább megtudhatjátok,
hogy miért vagytok mindannyian része

az otthonomnak
és az itthonomnak.

--
tessék a búcsúlevél a kiváncsiaknak:

Dear All,

Today is my last day at KCA, and within few days I’m going back to Hungary and will leave London also.
And although I’m happy that I’m moving again I’m deeply sad as well.
It’s really hard to leave behind something which is really precious.

I have learnt loads of things here and not only on the professional way.
I have learnt a lot about people and cultures, similarities and differences.

And to work and think together and develop something together in a company which has so many different nationalities was not always easy, but for me was always the most interesting and inspiration giving thing.

A whole new world opened for me here.

And I can’t be grateful enough for this.

Few weeks ago I saw a contemporary dance performance, and that was somehow the summary I have learnt during this 2 years.

Let me share some of the thoughts of that.

The show is called bahok, which is Bengali for carrier.

Akram Khan Company and National Ballet of China

BAHOK

“We are all travellers. We are all voyagers.
Born into this world, embodies, we can only move forwards.
But we are also carriers. We are all bahok.
We carry with us our genetic and cultural inheritance our experiences, our dreams and aspirations.
All stories are about the journey of our body through life: its birth and origin, the search and quest for its identity, its transformation, its death.
All stories are both unique and universal.
Regardless of our cultural background our stories resemble each other and reveal the same underlying themes.

In of this globalised world’s transit zones we come together. We try to communicate, to exchange our stories, our memories of home.”

I’m moving back home now, back to my origin.

But there is another layer of this thing:

“Perhaps if we keep moving, home isn’t a place anymore. Home becomes just and idea, a sentiment, a memory.

It no longer has a physical meaning.

Home becomes your body and your memories - disconnected entirely from the actuality of place.”

I think it’s another home here we are talking about. It is an inner home.

And I know that having memories with you means for me you will be always a part of me, a part of my home.

Thank you.
So much.

Gabs.

2009 augusztus 26.

Ma ez volt a postaládában:

"Tisztelt Cím!

Értesítem, hogy az Alkalmazott látványtervező szakos leendő I. évfolyamosok a Madách Színházban kezdenek: 2009.szeptember 1-10-ig.
Találkozó a művészbejárónál, Hársfa u. (Götz Béla tanár úr).

Rajztáblát, papírt, rajzeszközt vigyenek magukkal."

...leendő elsős?
...Madách Színház?
...művészbejáró?

itt ülök kezemben ezzel a papírral
és annyira mosolygok
hogy könnybe lábad a szemem...

az van,
hogy még mindig meglep...
és közben valahonnan onnan örülök,
ahonnan már régen nem.

2009 augusztus 01.

gólyatábor...
most kaptam a hírt...
öööö...
gólyatábor..szeptember első hetében...
ööö
gólyatábor...
hehehe....
31 éves...
gólyatábor...
ööö...:)
mosolygok...

--
na, csak az jutott még eszembe,
hogy végül hozzám is megérkezik a gólya...