2009 szeptember 29.

tessék hát számot vetek magammal
az elvárások és a teljesítménykényszerek tükrében.

lehet, hogy hosszú lesz,
lehet hogy többfelvonásos lesz.

hol kezdjem?
ott kezdem, ahol a számotvetés kezdődött.
ezév februárban.

ezév februárban
lekapcsolódott a derekamról a biztosítókötél.
azóta, ha megijedek valamitől,
majdnem mindig eszembe jut egy mondat,
amit olvastam valahol:
"ezt most biztosítókötél nélkül csinálom"

ezt most biztosítókötél nélkül csinálom.
nincs más választásom.

ez adatott.

így kezdődött.
illetve a fenét így.

sorra kapcsoltam le magamról a biztosítóköteleket
éveken keresztül,
és ugrottam újra és újra
31 éven keresztül.

de az a biztosítókötél,
ami februárban lekapcsolódott a derekamról,
egy olyan biztosítókötél volt,
amit nagyon fájt elveszíteni.

az utolsó valaki mástól függő biztosítókötél.

nagyon fájt is,
meg nagyon el is kellett veszíteni.
tudtam én, csak elhinni nem akartam.

az úgy van szerintem,
hogy semmi sincsen véletlenül.
hogy minden, amit kapok,
azért van,
mert jó valamire.
valamire még jó lesz.

a biztosítókötelek jók
a nevében is benne van
biztosít és megóv,
amíg megtanulod a mozdulatsort.

és az, hogy lekapcsolod-e őket magadról,
hogy szabadon mozoghass,
csak és kizárólag rajtad múlik.

nos úgy adódott,
hogyha rajtam múlt volna,
én nem kapcsoltam volna le magamról azt a biztosítókötelet.
mindegy mennyire szorít,
mindegy miben korlátoz,
de kell,
mert nélküle félek élni.
és nélküle
csomó másik biztosító kötéltől sem mertem volna megszabadulni.

hogy ő hogyan lett és miért?
az úgy volt
hogy egyszer egy ugrásnál
nagyon megütöttem magam
nagyon.
nagyon.

ott elveszett egy egész évem, tudom.
és hogy ne vesszen el több,
mikor visszamásztam a trapézra egyedül,
őt kaptam.
egymáshoz kötöttük a biztosítóköteleinket,
egymás derekára.
8 évvel ezelőtt kezdődött.

biztosítókötelei lettünk egymásnak.
óvó-védő-segítő
szoros és laza
engedő és korlátozó
biztosítókötelei.

többször próbáltunk szabadulni.
nem ment.
eltávolodni egymástól vagy közelkerülni.
nem ment.
ott voltunk egymáshoz kapcsolva.
biztonságban.
tökéletes biztonságban.

én voltam a bátrabb kettőnk közül
és ő volt az erősebb.
én ugráltam
ő tartott és felsegített, újból és újból.
én próbáltam meggyőzni arról,
hogy ő is ugorjon,
ő kapaszkodott.

szorosra
teljesen szorosra kellett húzni a köteleket,
hogy megérezzük a korlátait.

és ahogy üldögéltünk ott a trapéz tetején hintázva,
kb egy évvel ezelőtt,
összekötve szorosan,
én azt gondoltam, nem akarok ugrani többé,
de mégis hiányzott a repülés,
de majd megoldódik gondoltam,
ő pedig indulni akart, de hiányzott a begyakorolt mozdulatsor,
és a bátorság is hiányzott,
ott ültem hát mellette és vártam
és egyszercsak elindult.
ugrott és én örültem.
és kiderült, hogy ő a bátrabb
mikor visszamászott csak egyvalami mondott volna, ha ismeri azt a mesét
"ezt most biztosítókötél nélkül csinálom"

másképp tanulunk.
teljesen ellenkező módon.
én gyakoroltam,
ő figyelt.
az eredmény
ugyanaz.

és lekapcsolódott a derekamról a biztosítókötél.

lekapcsolódott
és nem volt más választásom,
ha repülni szerettem volna,
minthogy megtanuljak nélküle ugrani.

új köteleket nem gyártok, azt már előtte megtanultam,
és ami nem öl meg, az megerősít, hát hajrá.

így kezdődött a számotvetés.
ezév februárban.
rettegéssel.

ezt most biztosítókötél nélkül csinálom.


--
úgy tűnik ez a mese többfelvonásos lesz.

2009 szeptember 26.

kis bejegyzés a szexuális energiákról

tegnap éjjel
atomrobbanás volt bennem
(mosolyjel)
aztán ámokfutó lettem
(mosolyjel)
de ők ott voltak
és szerették
és engedték és elfogadták.

és szétrobbantam darabokra
és összeszedték
és vigyáztak rá
nagyon.
és összeszerelték
jól.
nagyon jól.

és az van,
hogy nekemlenni
csodálatos.

2009 szeptember 25.

azon gondolkozom,
hogy hány éves is vagyok valójában.
tudom, hogy mindjárt 32,
de ez most nem számít.

először arra gondoltam,
hogy hány évvel érzem magam fiatalabbnak
a válasz erre 4 vagy 5.

tehát azt jelenti 27-28.

de nem tetszik az eredmény.
már voltam 27-28
és nem szeretnék újra az lenni.
szeretem a koromat.
szeretem az összesféle tapasztalatot,
ami a fejemben és a szívemben van.

de valami mégsem stimmel.
de akkor mi is van?

és azt hiszem az van,
hogy vannak éveim,
amik elvesztek.

nem egyszerre,
hanem apránként.
lemorzsolódtak
elfelejtődtek
kb 4 vagy 5.

hogy mikor
azt nem tudom.
nem tudom, hány éves vagyok.

hogy hogyan,
azt viszont tudom.
azokban a periódusokban,
amikor megálltam topogni,
amikor beakadt, bekattant bennem valami probléma,
amin más egy tigrisugrással lendült tovább
én ott megtorpantam,
és csak kerülgettem.
elaludtam és vártam,
vártam, hogy valaki vagy valami felébresszen.
biztonságos volt aludni.

és akkor még nem volt fontos az idő
nem tudtam, hogy egyszercsak majd 32 éves leszek,
és nem tudom majd, hogy milyen is 32 évesnek lenni,
mert hirtelen összekeveredik majd minden
és az egyik felem 32 éves lesz, a másik 23,
a harmadik 26, a negyedik 45.

csak azt tudtam, hogy befagy az idő
és befagyok vele én is.
hogy nem mozdulok, hanem
valami furcsa hibernált állapotból nézek kifelé.
figyelek. figyelek és tanulok.
lassan. alaposan.
és meg kell várnom, hogy elmúljon.

és vártam sokat.
türelmetlenül.

és néha megpróbáltam belőle kitörni.
de akkor hirtelen öregedtem meg,
az is befagyáshoz vezetett,
de a merev fajtához, ami eltörik, ha hozzáérsz.
sokkal rosszabb.

azt is gondolom, hogy meg kell néha állni
és hogy az jó.
jó megnézni mi is van.

lassú vagyok vagy gyors?

azt hiszem lassú vagyok,
ha a félelmeimmel kell szembenéznem.
és gyors vagyok,
ha elszánom magam a cselekvésre.

talán így morzsolódtak le és épültek vissza az évek.
sokkal többet is veszíthettem volna.

hány éves vagyok?
120? 5? 24? 32?

vagy
nullától százhúszig az összes egyszerre?

2009 szeptember 23.

az van, hogy ma reggel
csupa gondolattal a fejemben ébredtem.
mármint nem azokkal a zavarosokkal,
hanem azokkal, amik úgy összeállnak és
hopp kiteszenek egy egészet,
egy egész monológnyit.
egy egész szófosásos, megfejtős blogbejegyzésnyit

viszont
az is volt ma reggel,
hogy megérkezett a takarítónéni,
aztán iskolába kellett menni
rajzolni
(példul erről is írnék)

és közben meg ott voltak
a gondolatok.
igazán érdekes gondolatok,
tényleg.
vannak benne férfiak és nők
és múlt és jelen és jövő
és kapcsolatok és kapcsolódások
és szex is van benne
és nagyon fontos megállapítások
arról
hogy hogyan is és miért is
és hogyan is és mit miért is
és miért a hogyan
és hogyan a miért
érezni.

na erről írnék.
csak össze kell szedni.
és a reggeli ihlet elszállt éppen kicsit,
mert jött a takarítónéni
és iskolába is kellett menni rajzolni.

viszont az is történt reggel
hogy egy másik gondolatsor
amit kérdések mentén írtam,
nem csak én
csak éppen én is,
az ma reggel megjelent.

ITT.

és ennek most örülök,
mert ezt is el szerettem volna már mondani.

és jó, hogy valaki megkérdezte.
és jó, hogy így kérdezte meg.
és jó, hogy nem csak engem,
de engem is.

szövegeknél nincs olyan, mint a zenében?
hogy odaírják a kotta tetejére, hogy
érzéssel, vagy hangosan vagy...

na most lesz.

olvassátok:
szeretettel.

2009 szeptember 21.

ma volt az első
igazi nap az iskolában.
sütött az epreskertben a nap.

2009 szeptember 15.

pakoltam a lakásban
és egyszercsak rájöttem,
hogy olyan az egész,
mint
egy hatalmas gyerekszoba.

ez mikor lett?

2009 szeptember 15.

DIRTY DANCING FOREVER

and ever
and ever
and ever
...

grrrrr..vaúúúúvaúúúúú....hammhamm
minden szava..minden mozdulata...
:)

2009 szeptember 15.

már többször rájöttem,
de ma megint,
hogy mennyire jó, hogy a
Duna
és a hidak
és a bicikli
és a szeptemberi napsütés
és a meleg szél.
ezek mind.

2009 szeptember 10.

bár a rövid távú memóriám megszűnni látszik,
(többnapnyi bizonyítékom van rá, hogy kikapcsolt)
és állítólag mindent leejtek..
..de megéri.
nagyon is.

2009 szeptember 08.

:)

2009 szeptember 07.

jó, megígérem, hogy visszatérek a rövid bejegyzésekhez.
majd.

2009 szeptember 4.

2008 június 13-án
láttam egy kortárs táncelőadást Londonban,
amit
egyrészt értettem,
másrészt nagyon szíven talált.

és most az a remek hírem van,
hogy az élmény
megosztódhatik,

minthogy
2009 szeptember 16-17-én
a Trafoban megtekinthető.
Akram Khan Company: BAHOK

Jöttök?

megígérem,
hogy
NAGYON jó lesz.

--
erről a darabról és az életem összefonódásáról
azt kell még tudni,
hogy
olyannyira szíven talált,
és olyannyira azt éreztem és érzem,
hogy ez az egyik legfontosabb dolog,
amit megtanultam Londonban,
(hogy mindannyian BAHOK vagyunk),
hogy a búcsúlevelemben,
amit az irodának írtam,
erre hivatkozom.

és mindenki sírt rajta.

okok...
hatásvadász vagyok,
vessetek rám követ :)
és hívjatok nyugodtan Hamvasbélánénak,

de most legalább megtudhatjátok,
hogy miért vagytok mindannyian része

az otthonomnak
és az itthonomnak.

--
tessék a búcsúlevél a kiváncsiaknak:

Dear All,

Today is my last day at KCA, and within few days I’m going back to Hungary and will leave London also.
And although I’m happy that I’m moving again I’m deeply sad as well.
It’s really hard to leave behind something which is really precious.

I have learnt loads of things here and not only on the professional way.
I have learnt a lot about people and cultures, similarities and differences.

And to work and think together and develop something together in a company which has so many different nationalities was not always easy, but for me was always the most interesting and inspiration giving thing.

A whole new world opened for me here.

And I can’t be grateful enough for this.

Few weeks ago I saw a contemporary dance performance, and that was somehow the summary I have learnt during this 2 years.

Let me share some of the thoughts of that.

The show is called bahok, which is Bengali for carrier.

Akram Khan Company and National Ballet of China

BAHOK

“We are all travellers. We are all voyagers.
Born into this world, embodies, we can only move forwards.
But we are also carriers. We are all bahok.
We carry with us our genetic and cultural inheritance our experiences, our dreams and aspirations.
All stories are about the journey of our body through life: its birth and origin, the search and quest for its identity, its transformation, its death.
All stories are both unique and universal.
Regardless of our cultural background our stories resemble each other and reveal the same underlying themes.

In of this globalised world’s transit zones we come together. We try to communicate, to exchange our stories, our memories of home.”

I’m moving back home now, back to my origin.

But there is another layer of this thing:

“Perhaps if we keep moving, home isn’t a place anymore. Home becomes just and idea, a sentiment, a memory.

It no longer has a physical meaning.

Home becomes your body and your memories - disconnected entirely from the actuality of place.”

I think it’s another home here we are talking about. It is an inner home.

And I know that having memories with you means for me you will be always a part of me, a part of my home.

Thank you.
So much.

Gabs.

2009 szeptember 1.

hogy milyen volt az első nap az iskolában?

SZERELMES VAGYOK!!!!!
uuuuuu...
:)
szerelmes vagyok
a színház, az én bakonyom.....
vagy mi......
íííííííííííííííí
szerelmes vagyok
:)
juhé!!!

hogy milyen volt az első nap az iskolában?

mint egy első randevú
a fehérlovon ülő herceggel,
akikre várva várt a királylány bennem.
első randevú volt.
még nem tudom,
mi a kedvenc étele,
még nem tudom,
milyen mikor rossz kedve van,
még nem tudom,
milyen vele nevetni,
még nem tudok
SEMMIT!

csak egy dolgot,
hogy szerelmes vagyok
és zúgnak a fejemben a harangok,
hogyaszongya
tááá táátáááráááá táá táá tá tááááá
és igen ez az a dolog,
amihez
"feleségül" szeretnék menni.

nem szerettem volna feleségül menni az építészethez,
de jártunk 7 évig,
aztán a belsőépítészettel már összeköltöztem,
és boldogságban töltöttem vele is 7 évet,
de most az érzem, hogy
igen,
ehhez a dologhoz feleségül szeretnék menni,
és azt is, hogy
MA kezdődött életem hátralevő része.

és a legjobb a dologban,
hogy mivel ezek a dolgok nem féltékenyek egymásra,
ígyhát megadatik nekem,
hogy édes poligámiában éljek.

és nagyon köszönöm ezt
az univerzumnak vagy a mindenségnek vagy istennek,
kinek, hogy tetszik
és magamnak
és a szüleimnek..nagyon nagyon nagyon...