A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bezzeglondon. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bezzeglondon. Összes bejegyzés megjelenítése

2009 december 29.

az van, hogy teljesen rákattantam
a saját régi blogomra.
bocs.
például 2 évvel ezelőtti decemberben kaptam először
biznisztrippert.

--
úristen, mennyire hiányozna,
ha nem történt volna meg....
és úristen, mennyire hiányozna,
ha nem történne meg az, ami most történik...

2009 szeptember 4.

2008 június 13-án
láttam egy kortárs táncelőadást Londonban,
amit
egyrészt értettem,
másrészt nagyon szíven talált.

és most az a remek hírem van,
hogy az élmény
megosztódhatik,

minthogy
2009 szeptember 16-17-én
a Trafoban megtekinthető.
Akram Khan Company: BAHOK

Jöttök?

megígérem,
hogy
NAGYON jó lesz.

--
erről a darabról és az életem összefonódásáról
azt kell még tudni,
hogy
olyannyira szíven talált,
és olyannyira azt éreztem és érzem,
hogy ez az egyik legfontosabb dolog,
amit megtanultam Londonban,
(hogy mindannyian BAHOK vagyunk),
hogy a búcsúlevelemben,
amit az irodának írtam,
erre hivatkozom.

és mindenki sírt rajta.

okok...
hatásvadász vagyok,
vessetek rám követ :)
és hívjatok nyugodtan Hamvasbélánénak,

de most legalább megtudhatjátok,
hogy miért vagytok mindannyian része

az otthonomnak
és az itthonomnak.

--
tessék a búcsúlevél a kiváncsiaknak:

Dear All,

Today is my last day at KCA, and within few days I’m going back to Hungary and will leave London also.
And although I’m happy that I’m moving again I’m deeply sad as well.
It’s really hard to leave behind something which is really precious.

I have learnt loads of things here and not only on the professional way.
I have learnt a lot about people and cultures, similarities and differences.

And to work and think together and develop something together in a company which has so many different nationalities was not always easy, but for me was always the most interesting and inspiration giving thing.

A whole new world opened for me here.

And I can’t be grateful enough for this.

Few weeks ago I saw a contemporary dance performance, and that was somehow the summary I have learnt during this 2 years.

Let me share some of the thoughts of that.

The show is called bahok, which is Bengali for carrier.

Akram Khan Company and National Ballet of China

BAHOK

“We are all travellers. We are all voyagers.
Born into this world, embodies, we can only move forwards.
But we are also carriers. We are all bahok.
We carry with us our genetic and cultural inheritance our experiences, our dreams and aspirations.
All stories are about the journey of our body through life: its birth and origin, the search and quest for its identity, its transformation, its death.
All stories are both unique and universal.
Regardless of our cultural background our stories resemble each other and reveal the same underlying themes.

In of this globalised world’s transit zones we come together. We try to communicate, to exchange our stories, our memories of home.”

I’m moving back home now, back to my origin.

But there is another layer of this thing:

“Perhaps if we keep moving, home isn’t a place anymore. Home becomes just and idea, a sentiment, a memory.

It no longer has a physical meaning.

Home becomes your body and your memories - disconnected entirely from the actuality of place.”

I think it’s another home here we are talking about. It is an inner home.

And I know that having memories with you means for me you will be always a part of me, a part of my home.

Thank you.
So much.

Gabs.

2008 december 16.

..és akkor a tömött buszon az a nő, aki mellé odaszorultam, és egy nagy fenyőkoszorúval az ölében ült, már a megérkezésemkor elhatározta, hogy én leszek az, aki miatt nem fog tudni leszállni..

..odaálltam és rámsandított, az ideg megrántotta a szája szélét, de azért mosolyt színlelt a valószínüleg fiára (..igaz lóbaszó, nagy mafla kölyök volt..) és azt mondta neki, hogy na, ez jó hosszú megálló lesz..(jó hosszú megálló..ezt mondta..eh)..

..és aztán, amikor a jó hosszú megállónak vége lett, és megállt a busz, akkor felállt, én arrébb húzódtam, hogy elférjen..

..de neki ez nem volt elég, kicsit lebaszós hangsúllyal megkérdezte, hogy leszállnék-e, hogy ő elférjen...majd felállt és kissé meglökve, úgy, hogy igenis volt neki elég hely, elfurakodott mellettem...mondta és csinálta ezt, miközben a hátam mögött özönlött a tömeg..mert nem, nem az ajtóban álltam, hanem ott hátul, ahol igenis volt elég hely kettőnknek, meg a tömegnek..legalábbis a londoni tapasztalataim ezt erősítik bennem..de már, amikor felszálltam, én voltam a hibás.... odaírta a szájaszéle..

na mindegy..nyilván nem nekem van ilyen élményem egyedül..és nyilván én is egy hasonló élmény voltam neki..

úgyhogy kitaláltam valamit:

kéne egy feszültségérzékelő a buszokra, és amikor hasonló vagy szitut észlel, bekapcsolna egy gépezetet és a hangosbemondóban következő óvodai kiszámoló kezdődne el (amit én direkt erre az alkalomra írtam kb. 10 perccel ezelőtt):

dá-dá-dá
maga-fel-szállt,
er-rea-busz-ra,
úgyhogy-most-tud-ja,
hogy-dá-dá-dá,
maga-ahi-bás.

és közben lenne, egy ilyen kis piros lézerfény, ami homlokról-homlokra vándolrol a ritmusra, és akire a végén kijön, hogy hibás, azt egyszerűen homlokonpuffantják...

...na jó csak egy kis gyenge áramütéssel..hmm..na jó csak kicsit megszégyenítik és leszállítják....na jó vagy valami más mindegy... de megbüntizik..jól van..okéoké..akkor csak egy kicsit...

..na jó, de abból nem engedek, hogy letoloncolják a buszról, miközben egy szőrös nagydarab csávó azt üvölti az arcába nyálat fröcsögve, hogy MAGA A HIBÁÁÁÁÁSSS....

..szerintem ez így igazságos és nevelő hatású lenne...

úgyis kb. mindenki ugyanannyira hibás, aki ugyanarra megy, ugyanarra az ünnepre, ugyanolyan nagy csomagokat vásáról, és hulla fáradt és nyűgös egyébként is, mert tömeg van és lökdösődnek...úgyis mindenki ugyanazt érzi...legalább egy kicsit odafigyelnének..legalább arra, hogy ugyanazt érzik...

2008 augusztus 1.

hosszas kísérletezéssel rájöttem,
(többszöri 12 órás alvás egyhuzamban,
vállalva minden ezzel járó kockázatot)
hogy nem a kialvatlanságtól van bedagadva a fejem,
hanem a melegtől,
bezzeg azok a hűvös, esős londoni nyarak..
muhahahahaha

2008 július 15

visszatértem.

kiderült, hogy nem vagyok egy fesztivál arc,
hogy befordulok, ha össze kell zárva lennem 80000 másik emberrel,
viszont arra marad elég energiám még így is, hogy egyenként utáljam ôket.
nem véletlenül nem fesztiválsátoroztam kisebb koromban sem,
hát bebizonyosodott.

teljesen ôszintén szerintem a Balaton Sound úgy volt szar, ahogy volt.
a 80%-ban teknós-sutyerák közönségével együtt.
én szeretem az elektronikus zenét
és most nem fogok itt "bezzeg London"-olni,
de csak azért, mert megfogadtam, hogy nem lesz ez...
na jó, mégiscsak..hátha segít..na lássuk:
BEZZEGLONDON BEZZEGLONDON BEZZEGLONDON....

sokkal jobb most.

egyetlen dolog mentette meg a helyzetet,
az az, hogy ott volt a Balaton.
ami viszont egyértelmûen jó.
mindenkinek szívbôl ajánlom.

...

egyébként meg a legfurcsább,
hogy most olyan,
mintha az elmúlt két és majdnem fél évet csak álmodtam volna...
és most próbálnék felébredni...
vagy mintha most álmodnék... és az lenne a valóság..

mi van, ha nem is tanultam semmit,
mi van, ha csak fél órára elnyomott az álom a kanapén...
ezeken parázom, mikor úgy érzem aggódni kéne valamin...

de ma az volt, hogy baráti építészirodalátogatásokat tettem,
(közvetlenül, a széchényiben anyával eltöltött négy óra után..
jeheheheheheee:)
és beszélgettem is csomót,
ez megnyugtatott..

majd ha kell, elôugrik a nyuszi a kalapból
(remélem , addig nem döglik meg)
addig meg még nyaralok.