2009 május 31.

már másodszor álmodom azt az elmúlt másfél hétben, hogy terhes vagyok, utolsó órás, de a szülés csak nem akar elindulni, és csak ez jár a fejemben, és közben úszom és arra gondolok, hogy mi van, ha elfolyik közben a magzatvíz és nem veszem észre, és megfullad belül, meg úton kelek át, meg hídra próbálok felmenni, de visszafordulok, és egy kiscica leugrik közben onnan, vagy 5 métert és semmi baja nem lesz, meg a Timivel és az Annával vagyok, meg a gyerek kidugja az arcát a hasfalamon, és látszik, hogy milyen szép is lesz...de kijönni, elindulni, megszabadulni belőlem nem, azt nem akar...

az összes kis napi féltve őrzött pillanatnyi boldogságaim mögött is pont ez van...

végtelen utolsó órás várakozás, arra hogy megszülethessen végre valami belőlem, amit régóta hordok magamban, várakozás arra, hogy megszülessen az új, és rettegéses félelem, hogy mi van, ha túlhordom, ha nem veszem észre, hogy készen van, ha beakadva marad, ha meghal itt az utolsó órában, mielőtt kijöhetne...és egyben ez a születésesdi tele van gyásszal is...és azt meg úgy, de úgy szeretném, szerettem volna megúszni..de nem lehet...csak a jóra koncentrálni, csak azt venni észre, nem engedni, hogy elhatalmasodjon rajtam a pánik és görcs és félelem, megérteni mindent, és szépen felcímkézni és polcokra rakni, azonnal..mindig mindent azonnal..mert ha nem, akkor attól félek, lassú vagyok, attól félek, nem teljesítek jól, attól félek...a lelki fájdalomtól és a sebektől leginkább azt hiszem..és most itt vannak bennem mégis, itt sorakoznak réges-régtől mostanáig...kinyílt a bunki ajtaja, ahova betuszkoltam őket....úgy, annyira nagyon, próbáltam megóvni magam, hogy felszínen maradjak, ebben a nagy kavargásban...de nem lehet...nem lehet a felszínt kapargatni...nem is ez volt most a cél..csak én..csak én azt hittem, nem a felszínt kapargatom...terhesen úszom a folyóban éppen, és azon aggódom, hogy észrevegyem, észrevegyem...mikor elkezdődik...
azt hiszem, hogy éppen most nagyon nagyon nagyon szomorú vagyok..nem vagyok depressziós, nincsen semmi baj, csak szomorú vagyok..majd elmúlik..de ez a pillanat, bármeddig is tartson a szomorúságé..
mert nem csak szupercsodás, rózsaszín napjaim vannak, nem..azért, mert minden napom vegyes...és a boldog és szomorú pillanataim is az enyémek...tudom, hogy ez mindenkivel így van...de nekem mégsem volt annyira nyilvánvaló...ember vagyok és nem menedzserbarbi és nem szuperhősnő...

...és várandós vagyok valamivel éppen, amit félek megszülni, és félek megtartani is...
...és magam sem tudom, hogy micsoda is az...
itt tartok...

2009 május 29.

elvittem és megjavították.
garanciálisan.
mit megjavították, egyszerűen elvarázsolták.

van új kerék kívül-belül,
van új kormány, de úgy hogy a szép részt megtartottuk,
van magasabbra emelt ülés.

úgyhogy most úgy ülök rajta,
mintha a világ tetején.
és vigyorogva biciklizem.

a biciklis tündérsrácoknak, ez a weblapja:
meleg szívvel ajánlom mindenkinek,
aki olyan biciklit szeretne, aminek van lelke.

csodás csodás csodás. :)

2009 május 28.

ha tudtam volna,
hogy hullámos a hajam,
előbb megnövesztettem volna...

és még sorolhatnám...

2009 május 27.

azért örülök ám,
hogy a "hat éves szuzukim" még itt állt a garázsban,
minthogy a rózsaszín cicabicikli
durr-defektet kapott az előszobám félhomályában...

a szivem ugrott ki az ijedtségtől...

úgy tűnik azt is tanulom,
hogy többször kell nekifutnom,
hogy egyszer meglegyen.
lásd még régebben: remek kis történet az új mobiltelefonról.

de nem adom fel.
és punktum.

2009 május 26.

maketteztünk
és közben:

"a perspektíva rádőlt a halálra"

2009 május 25.

van egy új biciklim, rózsaszín.
kicsit olyan, mintha a hat éves suzikimat egy régi renault5-re cseréltem volna, amit majd kicsit bütykölni kell, meg zörög kicsit, de sokkal sokkal viccesebb..
na ez.

2009 május 21.

na ok, én mostmár tényleg nagyonnagyon szeretném tudni, hogy ki az, vagy kik azok, aki nyávogva találják meg a blogomat...
úgy tűnik az ország minden tájáról egyszer-egyszer felbukkanva..
kb április vége óta (nahát)
de a mai "nyaú nyaú nyaú nyaú nyaú nyaú nyaú nyaú" keresés, budapestről, igazán felderített.. tényleg..
ki az, aki ezt így beírja a google-be, kérlek jelentkezz...
molly bloomnak igaza volt, a nyávogás jó..

2009 május 18.

az van hogy most nincsen semmi, ami túlcsordul, kibuggyan, kikívánkozik, le kellene rakni, blogbavaló feldolgozandó...
mégsem áll, akad, szorul semmi, hanem megy, áramlik, folyik, zajlik. jó.

na jó, most ebben a pillanatban mégiscsak lett valami kérdés..
mert szóval, akkor ez azt jelenti, hogyha egyensúlyba állok,
akkor a bármilyen önkifejezésesdi megszűnik?...
na meg is jött a válasz is rögtön, azt mondja ott belül a dolog, hogy nem.
azt is mondja, sőt.
megnyugató.
tényleg.
akkor most nem is kérdezek többet magamtól, ok,
csak megvárom, hogy merre.
köszönettel,
kovács gabriella.

2009 május 14.

az, hogy esőben nem kontaktlencsében biciklizem, bizonyára azért van, mert túl sokat vezettem autót...

2009 május 04.

nos az elmúlt 2 hétben csomó minden történt.

például voltam dühös, megéltem és átengedtem, és rossz volt és fájt és féltem is, de nem tudott másképp lenni, ijedtemben dühös lettem, talán ez volt.
és voltam szomorú, megéltem és átengedtem.
voltam vidám, megéltem és átengedtem.
olvadt le a szivem a gyomromba.
ment el az eszem néha titokban itthon, nagy sírások közepette, meg a pszichológusnál is, ott is.
rendet raktam az emlékes dobozokban és befóliáztam kis tasakokba mindenkit 1996-2009-ig.
kidobtam egy csomó dolgot.
és elajándékoztam egy másik nagy csomót.
beleszerettem egy biciklibe, amit talán hamarosan meg is veszek.
lett új profilképem, mert változom és éppen most itt.
be voltam rekedve-görcsölve-megállva egy mozdulatban, de már múlik, és ez jó, nehéz nagyon nehéz volt nyugodtan megvárni, nem is bírtam nyugodtan megvárni, csakhogy éppen nem eresztettem szabadjára, hanem addig öleltem magamat, míg abbahagyta a rángatózást és ellazult.
csajosabb lettem, de nem az az ereszd el a hajad, azonnal megeszem minden férfit, aki közel jön, már nem eszem férfiakat, és ez is jó.
megpróbálok nyugodt maradni a rettentő feldúltságomban, ami néha valami egyszerűenkurvanehéz, például az elmúlt két hétben is.
vannak barátnőim, annának és timinek hívják őket, nők, furcsa, már régen volt ilyen, de nagyon jó.
voltam dunaújvárosban, ott olvadt le a szivem a gyomromba, a büszkségtől egy barátra.
voltam dallasszerdás csütörtökön beöltözős mulatságon, ahol egy régi ismerős a szemembe nézett és csak harmadszorra ismert meg, nevettünk utána.
kontaktlencse, napszemüveg és bicikli a hétköznapokban.
néha rettentően magányosnak érzem magam, de megélem és átengedem, mert ez is jó.
a görcs, a görcs az nagyon rossz volt, azt hittem nem múlik el.
néha rettentően gyengének érzem magam, de megélem és átengedem, mert ilyet sem hagytam magamnak rettentő régen már, és ez is jó, és ez is én.
nevettem sokat is az elmúlt 2 hétben és sírtam is sokat, a magasságok és a mélységek azok most mind itt, szép folyó ez, hullámvasutas.
hiányzik is, és nem én hiányzom magamnak, mint ahogy az régen volt, és nem is ő visszafelé, nem, hanem előrefele, és ez segít, segít megismerni magamat, hogy hol vettem el másoktól és hol tettem bele másokba, hogy egyensúlyt teremtsek legalább kifelé, ha már befelé nem voltam képes, pedig azt hittem igen, de igazándiból ez most az a befelé egyensúlycsinálás.
az okokon dolgozom végre és nem az okozatokon, és hagyom, hagyom hogy elmúljanak, és ez nagyon nagyon tud fájni és félni.
félek is, de nem olyan szorongásosat, hanem valamilyen másfélét, minden nap egy újabb lépés, mindennap egy újabb lábfejelőretologatós kitapogatós lassanhaladós nap, de haladós, igazándiból haladós, de hogy merre megy, azt senki nem tudja.
dühös leszek, ha valaki jósolgatni kezd, vagy kinyilatkozik a holnapomról.
van jelenem, és bár nehéz, hogy csak az van, de mégis sokkal könnyebb így.
a régi világom felrobbant, hosszú ideig rakosgattam a taposóaknákat, hogy egyszer végre megtörténjen, megtörtént, most ez, de már nem hullik a pernye, már tisztul a levegő, és nincsenek romok, amiket el kell takarítani, hanem építőkövek vannak, amiből építeni kell. kövek végre és nem betontömbök. és ennek örülök, és igazándiból örülök.
és köszönöm annak, aki elképesztően bátor volt és az most is, és sokévnyi gyávasága után, megnyomta azt az odakészített gombot és felrobbant velem együtt, vagy én robbantam fel vele, ki tudja, és mindegy is, közös gomb volt a két világhoz, és nem lett volna erőm megnyomni, az kívánom, hogy egyszer majd elmondhassam neki ezt, és remélem, remélem, hogy ő is jól és hogy kövek és építés, és tudom, hogy így. hiányzik.
és túljutottam a felvételi első körén.
és virágok az erkélyen, rózsaszín az összes.
és képek a falon, csak úgy, felragasztva, most ez.

hát ezek.