2009 október 17. - blogbejegyzés csak haladóknak

egészen elképesztőt álmodtam..

színházban voltam,
olyan volt, mint a MU színház legfelül, ahol legutoljára egy szerintem nagyon rossz, mások szerint nagyon jó Bodó Viktor darabot láttam. olyan volt a tér, mint egy nagy kiürített panellakás nappali, pont mint a MU teteje, pont mint abban a darabban...
szóval ez a helyszín.
a darabot azt nem tudom, színes ruhában, emberek. kicsit mint a tegnap esti darab a Sirályban, valami ami a történéstől függetlenül beszippantott, nyilván az is segített, hogy konkrétan az első sorban a színpad szélén, benne ültem a darabban...na mindegy érdekes élmény volt..de nem erről szeretnék, hanem az álomról..

szóval panellakás kiürített nappali, színes ruhában emberek magyaráznak, színház ez, és én néző vagyok..és akkor egyszercsak oldalról egy szélsőjobbos tüntetés megzavarja az előadást..egészen vicces mert úgy jönnek be a színpadra, hogy a felsőtestükkel, és az arcukkal a nézők felé fordulnak, de a lábuk előre néz, olyan egyiptomi ábrázolásosan vonulnak, a legjellemzőbb felület törvényét követve.
és zászlókat lengetnek, és kiabálnak, de igazándiból mókás az egész.
és erre valahogy ők is rájönnek.. és valahogy megtörik a lendület.. érthetetlenné válik, hogy mit keresnek éppen itt..miért éppen ez a színház..és a színdarab is megszűnik ettől egyébként, mert innen már nem lehet folytatni... szóval bejönnek kb középig és ott egyszercsak szétesik minden darabokra... és mindenki csak áll és hülyén és kínosan érzi magát... aztán valaki elkezd nevetni... és valahogy feloldódik a dolog... megrántják a vállukat a színészek is meg tüntetők is meg a nézők is... valahogy "hát ez van, na akkor menjünk tovább érzés" van.. meg hogy "egyébként ez így is érdekes volt"... meg "milyen furcsa dolgok tudnak történni, nahát"... ilyen és hasonló gondolatok mennek át az éteren.. de valahogy senki nem szomorú... egyáltalán nem szomorú... kicsit olyan az egész, amikor könnyedén képes az ember venni azt, hogy valamit elrontott.. és ez a könnyedség segít megtenni a következő lépést...na pont olyan....

és mivel vége van a darabnak lemegyünk a büfébe... és ott beszélgetek valakikkel, és szépen lassan valahogy odajön hozzám az egyik tüntető... egy lány... én meg mosolygok...a "szia te ki vagy" mosolyommal... nincs bennem harag és nincs bennem félelem..illetve azzal van tele a fejem, hogy az előadásnak úgyis vége van..és lehet hogy holnap majd megint tüntetni fog ez a lány valahol, valaki hangosat követve, de ma itt van velem együtt, ebben a színházban egy ilyen furcsa katarzis után.. ahol nem sikerült, amit akartak... de valami más történt helyette...és ők is beszorultak ebbe a helyzetbe..és miért nem beszélgethetnék vele ma... holnap már lehet, hogy megint nem lehet... csak meghallgatnám, hogy mit is gondol, hogy mi az ami motiválja... nem akarom meggyőzni, megváltoztatni.. egyszerűen csak kíváncsi vagyok, mit gondol...

és elsétálunk a tömegtől kicsit.. és leülünk valami lépcsőre... és hallgatom a forróságot, ami ömlik belőle... és hazaszeretetről beszél, meg történelemről..nem emlékszem pontosan, csak az érzésre..mintha egy tömbben adná oda a gondolatait és nem szavakban... végighallgatom...
aztán felállunk és elindulunk visszafelé...kicsit elfáradtam és a beszélgetés a végéhez közeledik.. és azt kérdezem tőle,
hogyha ennyire szereti a hazáját, miért csomagolja a szeretetét mégis gyűlöletbe...

és mivel tényleg beszélgetünk és nyitva vagyunk épp arra, amit a másik gondol, és szabadon átmehetünk egymáson, nincs be nem engedés és nincs bezárás, beakadás.. szabad be és kihajtás van... emiatt látom, ahogy ez a mondat átcsorog a rendszerén...és látom közben az arcát... és nincs hatalmas változás... csak egy pillanat... és úgy érzem, abban a pillanatban van a fifty-fifty... mindketten kaptunk ebből a beszélgetésből... sokat... és itt volt vége ennek a résznek...

--
na, ezt álmodtam.
és a vicces az,
hogy mostanában nem is gondolkoztam ilyeneken...

--
ja később még azt is álmodtam, hogy a saját lakásomban valakitől egy szál, nagyon szép, narancssárga rózsát kapok és míg kimegyek a konyhába vázát keresni, addig ő valahonnan kerít még egy csokorral, de azok művirágok és egyébként is az előszobámban találta őket, de tényleg megszólalásig hasonlítanak az igazira..és úgy döntünk, hogy egy csokorban rakjuk őket vázába, amit egyébként én nem tartok annyira jó ötletnek, mert minek a művirágot vízbe tenni..de azt mondom hát legyen és belerakjuk a vázába őket, és vicces módon csak az igazi virágnak nem ér vízbe a szára, mert a művirágcsokor szétterpeszkedik...és akkor mondom, hogy én mégis lehet, hogy a művirágokat nem raknám vízbe..persze jó ötlet volt...de eddig is kibírták a szekrény előtt..szépek lesznek ott ezután is...

na még ezt is.
eseménydús éjszakám volt.

Nincsenek megjegyzések: