2008 szeptember 23

mostanában rémálmodom kicsit..furcsa..
ma például azt ámodtam, hogy egy szobában vagyok.
és a sarokban ég valami, ronyok, meg még valami, és fehér hab.

aztán valahogy elaludt vagy eloltottam, nem tudom, de a kupac alatt találtam valakit.
nem volt nagy kupac nem is értem hogy fér oda, de csak egy fej volt, meg egy félig elégett test.

volt ott egy másik szoba is.
felnyaláboltam a valamit és ágyba raktam, és a habból kiegészítettem és élt még, de elég rosszul volt.
és nyöszörgött, de nem a"majdmeghalokdebeszélniakarok" nyöszörgés volt, hanem valahogy teljesen magánál volt és nyöszörögve kommunkiált, és nem tudom mit mondott, de értettem akkor.

és aztán rájöttem, hogy katonák gyújtották fel, és igen, meg akarták ölni.
és most hogy életre kelt, érzik, hogy még él, és újra jönnek.
éreztem hogy jönnek fel a lépcsőházban, vagy csak egy, nem tudom.

és azt gondoltam, jobb lenne, ha nem beszélne ez a lény, mert nem tudja megvédeni magát és én kevés leszek egy hadseregnek és akkor én is elpusztulok.
és nem akartam meghalni érte, nem akartam sohatöbbé senkiért sem meghalni.

de ő csak nyöszörgött, és teljesen nyugodt volt. mintha tudta volna, hogy ez a sorsa, és nem félt. mintha látta volna a jövőt, hogy majd megmenti a helyzetet valaki vagyvalami és én sem fogok meghalni és nem is kell, és mintha mulatatta volna a kishitűségem, és tudtam, hogy igaza van, de mégis dühös voltam.

és meg akartam menteni.

és a katona berugta az ajtót, és azonnal látta, hogy a kupacban nincs ott a testnek a hamuja..nem is látta, tudta, érezte.
és akkor én már ott is voltam az ajtóban, hogy útját álljam..és meglepődödtt, mert nem gondolta, hogy ott lehet bárki más is egy bezárt szobában, aminek csak egy ajtaja van..ugyanúgy meglepődött, mint én, amikor egyszercsak a kupac előtt találtam magam álmomban és nem tudtam, hogy kerültem oda.

és akkor én fogtam ezt a katonát és kipenderítettem azablakon, hogy nyikkanni se tudjon és szólni sem a többieknek, és legyen ideje a lénynek megerősödni.
és ahogy a katona kiesett utána néztem és háttal zuhant és meglepődödtt arccal ordított, és akkor már húztam is volna vissza a fejem, de akkor ő megállt valahogy a levegőben, mintha egy alulról jövő légáramlat megtámasztotta volna, és ott ordított és még azt a mozdulatot tartotta, ahogy zuhant. és valahogy ő sem értette.

és akkor egy kéz terepszínű egyenruhában elkapta a lábát, ahogy ott a hátán fekve lebegett, és behúzta a harmadik emeleti ablakon, de én azt már nem vártam meg, hanem berohantam a lényhez, hogy baj van.
mostmár biztos jönnek mindjárt és csak egy emelet, és itt lesznek és el kell rejtőznünk.

és a lény már sokkal jobban volt. és beleegyezett hogy bújjunk el. de nem volt hova.
csak az ablak alatt voltak ágyak összetolva, azok az ágyak amikben van ágyneműtartó, olyan hasas ágyneműtartó. és tudtam, hogy nem férünk be alájuk.

de a lény azt mondta, hogy az ágy alá kell bújnunk, és én azt gondoltam ez teljesen hülyeség, de valahogy bíztam benne. valahogy azt gondoltam, hogy nem véletlenül mondja, hogy majd valami csoda történik, hogy ő tudja, hogy hogy és hiába nem hiszem el, mégis követnem kell.
és félkézzel felemeltem az egyik ágyat és besegítettem. fehér volt a teste, és már tudott járni csak támogatnom kellett.
és én meg bebújtam a másik ágy alá és magamra borítottam.
és persze nem fértem el alatta. az ágyneműtartón egyensúlyozott az ágy a hasamon.
és fészkelődtem hátha.

ő pedig teljesen nyugodtam feküdt. valahogy az ő ágya nem billegett. valahogy ő ott volt és befért.
és aztán nyugodtan feküdtem és vártam, hogy jöjjenek a katonák, csak a hasamat feszítettem és próbáltam nem billegtetni az ágyat.
és dobogott a szivem a fülemben, és vártam, hogy nyílik az ajtó és megtalálnak mindket és kivégeznek. és én leszek a hibás, miattam lesz, mert én nem férek el az ágy akatt.
és ő beszélt hozzám, de nem emlékszem mit mondott.
mert csak az ajtót figyeltem és féltem.

és valahogy ott feküdtünk és nem nyílt ki az ajtó.
de a félelmem nem múlt. csak csodálkoztam, hogy nem jönnek, és miért nem jönnek és mikor fognak jönni?

és aztán felébredtem.