az van,
hogy nagyon be voltam
parázva
ettől a születésnaptól.
még soha egytől sem,
de ez
valahogy kiütött.
előtte egy nappal.
de mostmár utána van.
és
köszönöm
a sok jókívánságot,
meg üzenetet,
meg szeretetet.
és én,
Várok E Csillagba,
külön köszönöm ezt az estét
Annyi A Hinta,
Lomtári Amen,
Kina Sós Ebe,
Leng A Vita Torka,
Dutyi Kéjnök,
Mávos Kacsát,
Tudom Ki A Dij,
Colos Dán Sztár
nevű
családtagjaimnak.
az van,
hogy ez az egész múlt év
egy fabatkát sem ért volna
nélkületek.
--
és van itt még valami.
úgy döntöttem,
hogy saját szórakoztatásra,
most egy hónapig,
minden nap rajzolok egyet.
épp ahol elkap.
semmi művészet.
csak egyszerű rajzok.
viszont megosztom ezt is.
itt is van az első.
boldog új évet!
20090520_Nagymaros
14 éve
Bejegyzések
9 megjegyzés:
Nekem 25 éves korom óta minden szülinap egy rémálom. Én már azóta ugatom minden családtagomnak, barátomnak és ismerősömnek, hogy ez egy rémálom!!!-- de senki nem vett komolyan, és mindenki azt mondta, hogy 25 éves vagyok!, ne legyek már hülye!, ne parázzak már!
Most meg, ahogy ők is kezdik elhagyni a harmincat, meg a többit, kezdik megérteni, hogy miről ugatok nekik évek óta...
hogy ez egy rémálom!!!
:)
A napontarajzolok szuper ötlet!!!
sose értettem a születésnapi parákat.
Elmagyarázom: igen furcsa, hogy makulátlanul kell örülnöd annak, hogy egy évig nem haltál meg.
A 32 különben is veszélyes, az ember elkezd rettegni, hogy nem válik-é belőle valamiféle József Attila vagy Jézus. Brrrr...
A születésnapi párákkal még az is baj, hogy születésnapi felhők lesznek belőlük, egyre nagyobbak és sötétebbek, aztán megindul az égi áldás, és ijedten vesszük észre, hogy mindjárt belefulladunk a depresszióba.
aha. és képzeld, vannak emberek akik meghalnak, juj.
nem kenyerem a dolgok misztifikálása, szerintem a születésnap (meg az alkalmából mesterségesen gerjesztett hisztéria, legyen az öröm vagy bánat) csak fikció.
ja, amúgy még sok boldogot:)
kedves gyerekek,
nekem eddig nem volt születésnapi parám. és most sem attól lett, hogy egyszercsak meghalhatok, éshát nem is annak örültem, hogy élek.
értem én a párhuzamot, meg rendben is van.
de
asszem engem az ütött ki, hogy eddig sosem éreztem, hogy súlya lenne az éveimnek.
voltam 30. hát voltam. tök jó, nem értettem, mire a nagy hajcihő. voltam harmincegy, az még olyan közel volt a 30-hoz, meghát akkor is jöttem haza, mégcsak valahogy épp belefért..
azt hiszem az van, hogy nekem ez volt első felnőtt születésnapom.
és ilyen még nem volt. és furcsa is volt. szomorú valahogy. sosem éreztem még így, ennyire a saját bőrömön, hogy elmúlnak a dolgok a saját kis mikrokozmoszomban.
valahogy az egész év erről szólt.
elmúlásról és újjászületésről.
és bár a 25.-ét záporesővel töltöttem, (mert igenis kell a gyász, ha gyászolni kell bármit is)...és ki is mosta a fejem..mert elmúlt...és 26.-án este pedig teljesen nyugodt volt a szívem...mert végül is egy új év kezdődött. és ez csak úgy lehet, ha az előző elmúlik...és igen ez a 33.
ez van. nem is lehetne máshogy.
nincs mit szomorkodnom.
amit eddig nem tettem meg, még megtehetem.
amit eddig nem tettem meg, nem tettem meg, mert nem voltam rá érett talán, vagy mert nem az enyém volt.
a dolgok összegyűjtéséhez, amikre úgy tűnik szükségem van, ennyi idő kellett...ezért ez volt az első felnőtt születésnapom.
(gyereknek koraértett, felnőttnek meg későn érő vagyok..ez van..fifty-fifty)
az első felnőtt évem vége.
és azt hiszem, jól teljesítettem.
még akkor is, ha éppen kézzelfogható eredménye nincs.
csak valamiféle békeféle...vagy egyenesebb hullámvasút..vagy valami ilyesmi.
és egyébként meg
minden este és minden reggel ugyanez történik.
(kell még ennél tao-bb, vagy mostmár befejezhetem :)
és november 6-án pedig hatalmas bulit misztifikálunk annak örömére, hogy mindannyiunk fölött repül.
jó lesz?
millió csókok
(és a saját éveink fölött érzett gyász, szerintem nem egyenlő azzal a gyásszal, amikor valaki mást veszítünk el..itt csak és kizárólag, egyedül vagyok a pakliban...és magamnak tartozom elszámolással.)
Nem tudom, én azért néha szoktam annak örülni, hogy nem haltam még meg, pedig volt rá alkalmam.
Egy darabig attól paráztam, hogy nem leszek-e Jim Morrison, aztán jött persze József Attila, aztán Jézus és sokkal erősebb lett a félelem, hogy ezek már mind nem lehetek, persze minek is újra. De még egy van Goghra jó vagyok. Viszont ha az sem megy és mindent elrontok, akkor még mindig ott van Picasso.
Tudod ugye,ha a gyerekeknek megígérünk valamit, azt ők(én)nagyon várják!Napontarajzolok!??
a napontarajzolokra a blog jobb oldalán a képem alatt, a profilkeret alján (na ez remélem érthető) van egy link.
ami a setre mutat...
van új rajz, na...klikkelj a linkre a blogon...az odavisz a flickr-re...és aztán ha nagyobban meg szeretnéd nézni a képet, akkor a képre a flickren.
és helló, na....türelmetlenkedős valaki...:)..
anya?
:)
jézus, józsef attila, van gogh, picasso, jim morisson...
egyik sem leszek..és soha nem is volt rá esélyem...fogantatásom óta..
úgyhogy ez nálam bukó..
viszont például már rég lemaradtam arról, hogy Vesta-szűz legyek..
Megjegyzés küldése