királylányok és királyfik

az a helyzet, hogy boldog vagyok.
és azon a boldogságon gondolkozom,
amim van.

úgyhogy, mivel sok minden zakatol a fejemben,
úgy gondoltam leírom.
és ha leírom, megosztom.
tessék:

királylányokról és királyfikról
életről, világról és szerelemről

királylányok és királyfik márpedig nincsenek.

de az igazság az, hogy vannak.
és mindig is voltak
és mindig is lesznek
a döntés csak rajtunk áll, hogy mit is kezdünk velük.

amikor kislány voltam,
mindig királylányként rajzoltam le magamat.
ott álltam szépen apa és anya között és sütött a fejünk fölött a nap

amikor kicsit nagyobb lettem természetesen elképzeltem magamnak a
királyfit is
sikerült is összegyúrni a következő összetevőkből,
a teljesség igénye nélkül

apámból,
a harmadik és legkisebb fiúból minden mesében,
patrick swayze-ból szigorúan a dirty dancingre koncentrálva, a táncos lába és a rosszfiú-de-jófiú dolog miatt
tom topgun cruisból, a kisfiús mosolya és az idegesítő szenvedése miatt
kicsit jézus krisztusból a jézus krisztus szupersztárból, mert olyan szépen énekelt és egyébként is jézus és buddha, úgy általában, mint a nagy tanítók
és poncius pilátusból is ugyanonnan, a gyönyörű orra miatt, és a politikus alkat is nyami
john travoltából a szombat esti lázból és a nicsak ki beszélből,
toulouse lautrecből, mert óriássá nőt a törpe,
medgyasszay istvánból, nagy sándor gödöllői háza miatt, ahol rajzoltam egy nyarat
itt egyébként mindegy csak szalmakalapos, fehéringes, nyitott zakós napsütésben, kertben szivarozó lánglelkű művészből legyen, lehetőleg az arisztokrácia diszkrét bájával meghintve
majd jött clark kent a louis és clarkból (superman, igen),
david hockney, kurt vonnegut, boris vian
és egy csipetnyi marc darcy

természetesen nem elégedtem meg a királyfi gyúrással.
magamra is fordítottam némi időt,
de mivel én ott voltam,
és vagyok a valóságban is magamnak,
ez egy kicsit másképp működött.
mivel önmagam szerettem volna lenni,
rájönni, hogy ki is vagyok, mit is érek és mi is a teendő,
nem bújtam senki bőrébe.

helyette szétcincáltam mindent,
és ami szembe jött, azt apró darabokra analizáltam.
(mindig épp annyira apróra, amekkorát hagyott a lélekügyességem,
tehát eleinte nagyobb egységekben,
később egyre inkább a részletekre koncentrálva)
ígyhát csak az sorolom fel nagyjából,
hogy kik és mik voltak, amik hasonlóságot rezegtettek meg a lelkemben,
annyira hogy fekapjam a fejem rá és odafigyeljek és tanuljak tőlük.
volt ott
anya
momo, ahogy segít
és fantáziaország királynője, ahogy uralkodik és ahogy meg kell menteni
madonna, ahogy menetel előre
dharma (a dharma és gregből), ahogy Él
frida khalo, ahogy érez és megél
egyáltalán bármilyen nő, aki nőként érvényesül a férfiak világában
a szupermodellek, de legfőképpen katemoss és cindycrawford
a próbababák tökéletes alakja (örök csalódottság forrása beépítve)
és az összes nő akivel összeakadtam életemben,
mind-mind figyelmem tárgya volt
összehasonlítás és értékelés, adok kapok.

a lényeg a lényeg, hogy kellett némi idő.

egyrészt arra, amíg összeállítottam a képet

aztán arra, hogy szétessen

és arra, hogy hagyjam, hogy a darabok maguktól álljanak össze újra.
hagyjam, hogy változzon.

kipróbáljam, hogy tudom-e hagyni,
és amikor meggyőződtem róla

akkor pedig arra, hogy elkerekedett szemmel figyeljem
milyen csodálatos dolog is az,
amikor a dolgok változnak
maguktól.

aztán pedig
és erre nem számítottam
újra meg kellett tanulni,
hogy hogyan is legyek részese a dolgoknak,
ha nem úgy, mint előtte.
--
folyt.köv.holnap